Jó albérletet találni hatalmas kihívás, már csak azért is, mert egy-egy jobb állapotú, gépesített, tömegközlekedési szempontból jónak mondható lakás ára csillagászati. Nem beszélve az előre elkért kaucióról és lakbérről, na meg az olyan kritériumokról, hogy állat és gyerek nem vihető. Nonszensz.
Átalakulóban az albérletpiac
Míg korábban a garzonlakás volt a sláger, mostanra megszokottá vált, hogy egy lakásba ketten-hárman is élnek, és közösen bérlik azt. Az egyedüli költözés most megfizethetetlen luxusnak számít.
De nem csak az egyetemisták és fiatal felnőttek járnak így, hanem a jobb munkalehetőségek és megélhetés reményében vidékről felköltözők is. Ez állandó a keresletnövekedést eredményez az albérleti piacon, ami az árakat felfelé hajtja.
Az albérleti díjak az elmúlt évben 15-20 százalékkal nőttek, a fővárosban már tetőzik, hiszen a havi 150-160 ezer forint albérleti díj már nem tud hova emelkedni, vagyis tudna, de megfizetni nem fogja senki. Egy tavalyi felmérés szerint a nettó havi fizetés kétharmadát emésztette fel csak a lakhatási költség.
Jön az egyetemista roham
Közeledve a felvételi ponthatár húzáshoz az albérletek iránti kereslet 20 százalékkal növekszik az általános időszakhoz képest. A kiemelt időszakok július-augusztus és január-február.
Mindemellett a bérleti piac is átalakul, mert mostanra az egyetemistáknak nemcsak a felsőoktatásban tanulókkal kell konkurálniuk, hanem a rövidtávra érkező turistákkal is, és egyre több hallgató közösen bérel lakást a szokványos egyedüli, párban költözős felállás helyett.
További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!
(Kép: Forrás: hazesotthon.hu)