Jump to content

Újabb fejlesztő jelentette be több ezer lakás építését

2016. 05. 04. 09:41

A Metrodom-csoport, amely az elmúlt években az egyik legnagyobb hazai ingatlanfejlesztővé vált, több mint 2000 lakás építését jelentette be. A Cordia és a Biggeorge már korábban beharangozta 1500, illetve 3000 új otthon felhúzását.

Alaposan befűtöttek az ingatlanfejlesztők, csak a három legnagyobb jelentette be már 6000 új otthon fölhúzását a fővárosban. Ha ehhez hozzávesszük azokat a kisebb cégeket, amelyek mellettük a fővárosban és vidéken is bőséggel építik a sok száz és több tíz lakásos projekteket, könnyen kijön, hogyan emelkedhet jövőre 20 ezer, 2018-ra pedig akár 30 ezer fölé az új otthonok száma.

Nagyban csak Budapest létezik

A Metrodom-csoporthoz tartozó cégek 2016 első negyedévében több nagyméretű építési telket vásároltak meg Budapesten, amelyeken egy éven belül öt lakópark építése kezdődik meg. Mint az a távirati irodának megküldött közleményükből kiderül, a X. kerületben egy 650 lakásos épületük készül, de lesz fejlesztésük a IV. kerületben is, ahol Újpest új lakóközpontját alakítják ki 660 lakásos projektjükkel. Az építkezés a jövő év elején kezdődik, a komplexum utolsó létesítményeit 2019 közepén adják át.

Folytatódik IX. kerületi lakóparkjuk építése is, amelynek következő üteme 546 lakásból áll, és amely szintén 2019 végére készül el. 2019 elején elkezdik felhúzni a következő ütemet is, amelynek 400 lakása 2021-re lesz átadható. Ez a lakópark a már elkészült és még tervezett ütemekkel együtt várhatóan 2200 lakásos lesz. A cégcsoport az idén további három társasház építését kezdi meg a XIII. kerületben összesen 500 lakással.

Egymásra licitálnak a fejlesztők

Nemrég a két másik nagy ingatlanfejlesztő, a Biggeorge és a Cordia is kiterítette kártyáit. Utóbbi Budapest nyolc pontján kezdi meg 1500 új építésű lakás kialakítását. A VIII. kerületben a Corvin sétány épül tovább, az új ütem több mint 260 lakásos lesz. A XIV. kerületben szintén ottani projektjük új üteme készül 190 új otthonnal. A II. kerületben egy több mint 100 lakásos fejlesztést húznak föl, míg a XIII. kerületben két projektet indítanak 410 új otthonnal. A VII. kerületben szintén munkához látnak, itt egy 130 lakásos fejlesztésük lesz, de a közeli Rózsa utcában készül 160 lakásos projektjük is. A Madárhegyen újabb 65 új otthont létesítenek, és a pesti oldal külsőbb részén is lesz egy 145 lakásos fejlesztésük.

A Biggeorge jelenleg mintegy 3000 lakás építését készíti elő, szintén 8 helyszínen. A XI. kerületi Sasad Liget folyamatosan készül, következő ütemeiben összesen 900 lakást adnak át. Fut két fejlesztésük a VII. kerületben, összesen közel 200 lakással, de a XIII. kerületben is 140 új otthont húznak föl. További nagyobb projektjeiket egyelőre még nem hirdették meg.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!
(Kép: pawelgrzeskowiak.pl Forrás: mno.hu)