Egyes vélemények szerint a fogyasztói elektronika területén újoncnak számító vállalkozás meglepően jó minőségű termékkel állt elő. Sajnos, ennek most ugyancsak megkérik az árát – számolt be róla a The Verge.
A cég az eddig egy darabért elkért 89 dolláros árat váratlanul mintegy 50 százalékkal, 129 dollárra emelte. Továbbra is a legmagasabb minőséget és a tapasztalatot tartjuk a legfontosabbnak – érvelt a cég szóvivője, aki az áremelés szükségességét szűkszavúan a gyártási költségek nem várt növekedésével magyarázta. A hírportál szerint ezt úgy lehetne lefordítani, hogy a Casper rosszul lőtte be a termék árát, esetleg a gyártás folyamán valami váratlan dolog történt, ami megemelte az előállítási költségeket.
A New York-i e-kereskedelmi cég számára ez nem jött ki jól, mivel éppen most próbálja átpozícionálni magát online matrackereskedőből egyfajta életmód- és wellness-márkává, hogy „kiszabaduljon” a zsúfolt piaci szegmensből. A Casper jelenleg párnákat, ágykereteket és ágyneműket forgalmaz, de piacra dobtak már saját éjjeliszekrényt és egy 125 dolláros kutyaágyat is, amelyet a társaság egyébként matracokat is tervező mérnökcsapata tervezett.
Könnyű álmot ígér
Az olvasólámpákat a márka kiterjesztésének szánták, és az alvás-wellness téma köré építették. A fejlesztők célja, hogy a telefon képernyőjének bámulása helyett a hangulatos fények segítsenek az alvás előtti ellazulásban.
Az időzíthető fényerőcsökkentő funkció egy kézmozdulattal aktiválható, de az eszköz fénye a vezeték nélküli töltőegységen elforgatva is szabályozható. Mivel a lámpa akkumulátoros, így bárhová elhelyezhető a lakásban, vagy akár utazásnál is használható.
A cikk szerint a Glow konkurensekhez képest kifejezetten magas ára elriaszthatja a potenciális vevőket, ezért a Casper 30 napos „tesztperiódussal” árulja a terméket. Ha valakinek mégsem jön be a hangvezérlést nem ismerő olvasólámpa, egy hónapon belül visszaviheti és visszakapja a teljes vételárat - írja az m2mzona.hu.