A TVE kutatása rámutatott: országosan tízből kilenc ember egyetért azzal, hogy saját és gyermekei egészsége, valamint a környezet védelme miatt kevesebb vegyszert kellene használnia az embereknek. A fogyasztók – a válaszadók 65%-a – tartanak attól, hogy a vásárolt tisztítószer káros a környezetre.
A környezetért és az egészségért érzett aggodalom egyelőre kevésbé jelenik meg a vásárlói döntésekben. Ennek egyik fő oka, hogy vásárláskor nehezen hozzáférhetőek, nem észrevehetőek az ökocímkés termékek. A magyarok 30%-a nem találkozott még ökocímkés termékkel. Ez valószínűleg összefügg azzal, hogy a legtöbb árusítóhely nem helyez hangsúlyt a környezetbarát, ökocímkés termékek megjelenítésére, pl. nem emeli ki a polcokon vagy az ajánlatok között. „A megfelelő termék-kihelyezéssel új fogyasztói rétegeket szólíthatnának meg a kereskedők, a kutatásunkból például az derült ki, hogy a nők és az általános iskolás gyereket nevelő szülők körében többen találkoztak már a címkével, valószínűleg azért, mert ők kifejezetten keresik is ezeket” – magyarázza Gulyás Emese, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa.
A környezetbarát tisztítószerek használatában szintén gátló tényező a negatív előítélet: az emberek 28%-a drágábbnak gondolja az ökocímkés háztartási vegyszereket. Az ökocímkés szerek ára valóban széles skálán mozog, de mára több kereskedelmi márkás tisztítószernek létezik átlagos árú környezetbarát, ökocímkés változata – ezek a nagyobb drogériákban, kereskedelmi láncokban elérhetők. Szintén cáfolja az előítéletet, hogy az ilyen szereket használó, tehát valós élménnyel rendelkező, környezettudatos fogyasztóknak csupán 3%-a gondolja drágábbnak az ökocímkés termékeket.
Program a környezetbarát és veszélytelen háztartási tisztítószerek népszerűsítésére
A Tudatos Vásárlók Egyesületének célja, hogy a fogyasztókkal együtt tegyen a piac zöldítéséért. Ezért 2019-ben Green & Safe LIFE-styles néven programot indít, hogy a környezet- és egészségtudatos fogyasztók könnyebben megtalálják, értékeljék és kiválasszák a nekik megfelelő, környezetbarát és az egészségükre veszélytelen háztartási tisztítószereket. A Green & Safe LIFE-styles keretében a Tudatos Vásárlók Egyesülete a termékeket értékelő telefonos applikációt hoz létre,teszteket publikál, valamint háztartászöldítő közösségi programot indít útjára. A termékinformációs publikációk lefedik a leggyakrabban használt (öko) tisztítószereket: mosószerek, mosogatószerek, általános tisztítószerek, ablak-, WC-, padló-, bútor- és szőnyegtiszítószerek.
A Piaci Jelentések szerint is nő a kereslet a fenntartható termékek és szolgáltatások iránt
Ahogy a Tudatos Vásárló Piaci Jelentések is összefoglalták, a tudatos fogyasztás szinte minden piaci szegmense nőtt az elmúlt években. A biotermékek éves forgalma közel duplájára nőtt az elmúlt négy évben. „Hasonló növekedésre számítunk a környezetbarát tisztítószerek piacán is, mert az embereknek fontos a környezet- és egészségvédelem, de több segítségre van szükségük a jó döntésekhez. A környezettudatos fogyasztókért folytatott piaci versenyt azok a gyártók és kereskedők fogják megnyerni, akik elsőként lépnek, bővítik és láthatóvá, könnyen elérhetővé teszik a környezetbarát tisztítószereket kínálatukban” – teszi hozzá Gulyás Emese.