A Connected Hub Wall Oven üvegajtóba épített LCD képernyője majdnem 70 centiméter átmérőjű, így a felhasználó bármikor megtekintheti rajta a recepteket. Az adott recept kiválasztása után a képernyőn megjelenik a szükséges hozzávalók listája, majd a „sütnivaló” optimális elhelyezése is.
A kiterjesztett valóságnak (augmented reality – AR) köszönhetően nemcsak az látható, hogy miként néz majd ki az elkészült étel, de a sütőbe helyezett tepsik vagy tálak képe is kivetíthető. Ez inkább azoknak lehet hasznos, akik még csak most ismerkednek a sütés-főzés „tudományával”. Például így láthatják azt is, hogy miként süthetnek akár többféle ételt egyszerre, hová is kell tenniük a tepsiket.
A készülő ennivaló a beépített kamerának köszönhetően a sütés alatt bármikor ellenőrizhető, a részletek megtekintéséhez pedig még zoomolni is lehet. Így például látható, hogy a sütemény már szép aranybarna, vagy esetleg már meg is égett. A The Verge szerint a kijelző átlátszó állapotban még nem az igazi, így esetenként megtévesztő lehet, ha valaki csupán az azon keresztül látottakra próbál hagyatkozni.
Mivel valójában nem is annyira új készülékről, mint inkább egyfajta koncepcióról van szó, így még semmit nem lehet tudni a forgalomba hozatallal kapcsolatban. A fejlesztés mögött álló Whirpool-részleg, a WLabs ráadásul úgy nyilatkozott, hogy várhatóan sok felhasználói visszajelzésre lesz még szükség a berendezés tökéletesítéséhez.
Ami viszont biztos, hogy számos okossütő elérhető már vagy hamarosan azzá válik a piacon. Megemlíthető például a WLabs másik fejlesztése is, a Smart Countertop Oven, ami a tervek szerint még az idei évben megvásárolható lesz - számolt be róla az m2mzona.hu.