Gombák a lakáson belül
A leggyakoribb beltéri penészallergiát okozó gombafajok a Penicillium és Aspergillus gombák, amelyek elszaporodásának kedvez, ha a lakásban tartósan magas, 70 százalék körüli a páratartalom. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa elmondta, ez a mai háztartások többségét érintő probléma, a jól szigetelt falak és korszerű nyílászárók hátulütője, hogy általuk nem biztosított a lakások folyamatos szellőzése. Éppen ezért az olyan otthonokban, ahol erre nem gondoltak – például a nyílászáróba épített szellőző berendezéssel – ott a téli időszakban folyamatos gondot jelent a magas páratartalom. Pusztán attól, hogy a zárt lakásban lélegzünk is rengeteg pára termelődik, ehhez jön még a főzés, fürdés és mosás, teregetés során keletkező nedvesség, ami ha a levegőbe kerül, a lakás leghűvösebb pontjain fog lecsapódni. A házak északi falain, a sarkokban, ablakok mellett, hőhidak mentén megjelenik a jól látható sötét elszíneződés. A penész sokszor a külső falra tolt szekrények, falvédők mögött kezd el terjedni, ilyenkor csak a dohos szag és az egyre gyakoribbá váló légúti betegségek, allergiás tünetek hívják fel rá a figyelmet - írja az orientpress.
A szabadban sem lélegezhetünk fel
Az idei időjárás nagyon kedvez a kültéri gombák elszaporodásának. A szokatlanul enyhe ősz, majd a csapadékosabb napok miatt sokaknál jelentkeznek allergiás tünetek a szabadban is. Kültéren a Cladasporium és az Alternaria fajokhoz tartozó gombák spórái okoznak panaszokat. Ezek rothadó vegetáción élnek, így elsősorban az avarban találkozhatunk velük nagyobb mennyiségben. Penészgomba allergiások számára a manapság közkedvelt talajtakaró, a mulcs sem jó választás, mivel a nedves környezetben a gombák könnyen megjelenhetnek.
A penészgomba allergia tünetei és kezelése
A tünetek hasonlóak bármiféle más légúti allergiás betegséghez: tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás, könnyezés, szemviszketés, súlyosabb esetben asztmatikus köhögés, sípolás, nehézlégzés fordulhat elő. A kivizsgálás lényege a kiváltó ok azonosítása – magyarázza Balogh Katalin. Allergia vizsgálattal pontosan meg tudjuk határozni, hogy a beteg panaszait mi okozza. Beltéri allergén esetén a megoldás egyszerűbbnek tűnhet, de mégsem mindig az. Ha a forrást megszüntetjük, akkor a tüneteink is javulni fognak. Ehhez javasolt a penészes falfelületet penész eltávolító szerekkel letisztítani. Ha azonban a penész újra és újra megjelenik az adott falfelületen, akkor nem elég a lemosás, fel kell deríteni a kiváltó okokat. Ez lehet a lakás túl magas páratartalma, vagy valamilyen szerkezeti hiányosság- például az adott terület nem megfelelő szigetelése. A panaszokat tüneti kezeléssel tudjuk csillapítani, ám ha a gombák tartósan jelen vannak a környezetünkben (különösen, ha a kültéri fajok okoznak allergiát), akkor célszerűbb a hosszútávú megoldást választani, és allergén immunterápiával több évre tartósan megszüntetni az allergiás tüneteket.
Praktikák a lakás gombamentesítéséhez
A gombák megjelenéséhez ideális körülményt biztosít a magas páratartalom és a sötét. A lakás páratartalmát légnedvesség mérővel, higrométerrel ellenőrizhetjük. Fontos, hogy 40-60 százalék között próbáljuk meg tartani, de semmiképp se legyen tartósan 70 százalék. Ennek érdekében gyakrabban, de rövidebb ideig szellőztessünk, néhány perces kereszthuzattal. Ha több gyerek is van a családban, gyakrabban mosnak, akkor hasznos lehet szárítógépet beszerezni, hogy a száradó ruhák ne árasszák el naponta a lakás levegőjét nagy mennyiségű nedvességgel. Természetesen az építészeti hiányosságokat mielőbb pótolni kell, ám ha erre épp nincs lehetőségünk, akkor érdemes megfontolni, hogy addig is a lakás külső falairól a nagyobb szekrényeket elhúzzuk, a falvédőt, képeket eltávolítjuk, hogy ne adjunk esélyt a mögöttük lévő falfelületen a penész megjelenésének. A páratartalom csökkentéséhez érdemes elektromos páramentesítő készüléket beszerezni, ezek közül több típus is létezik, válasszunk olyat, melynek a kapacitása az adott helyiség nagyságának megfelelő - áll a tájékoztatásban.