Jump to content

Bővült a Nest okosotthon-palettája

2018. 06. 02. 19:00

A Temperature Sensor hőmérséklet-érzékelő – a márciusi előrendelési időszak után – most már ténylegesen megvásárolható.

Az egyesével 39, hármasával pedig 99 dollárért forgalmazott érzékelőkből akár 18 is elhelyezhető a házban. Ehhez ugyanakkor szükség van a közelben három, legújabb generációs Nest Learning Thermostatra vagy Nest Thermostat E-re. Az első-második generációs készülékek ugyanis nem kompatibilisek az érzékelőkkel.

Az eszköz a legújabb Nest applikáción keresztül egyszerűen kezelhető. A szenzorokkal kommunikáló okostermosztát lehetővé teszi, hogy a felhasználó egyes szobákat bizonyos időszakokban előnyben részesítsen azokkal szemben, ahol éppen nem tartózkodik.

A The Verge összehasonlítása szerint ugyanakkor a cég fejlesztése nem mindenben tudja azt, amit a versenytársak. A nagy konkurens Ecobee szenzorai például maguktól érzékelik egy-egy helyiségben az emberi jelenlétet, és ennek megfelelően prioritásként kezelik ezeket a tereket.

A rendszer igény esetén folyamatosan aktív állapotban marad, és egyensúlyt teremt a hűvösebb és melegebb szobák között. Az összehasonlítás szerint az sem hátrány, hogy az Ecobee a hőmérséklet-szabályozó mellé alapból ad egy szenzort is. Igaz, a Nest pedig a termosztátok mellé kedvezménnyel kínálja az érzékelőket.

A hőmérséklet-szabályozáson kívül a kaliforniai társaság más területeken is új termékekkel rukkolt elő. Hivatalosan is piacra került a 230 dolláros Nest Hello videocsengő és az – összeállítástól függően – 250-280 dolláros Nest x Yale intelligens zár. A Google-ba olvasztott vállalat ezzel ismét harcba száll az okosotthonok piacának vezetéséért, hiszen legyen az ajtócsengő, kamera vagy csak egy szenzor, egyre több mindenre kínál megoldást.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;m2mzona.hu | Kép: pixabay.com)