Jump to content

Klasszikus lakberendezési hibák, amit szinte mindenki elkövet

2016. 06. 07. 10:15

A gyakorlott szem és a zsigerből fakadó esztétikai érzékkel megáldottakat leszámítva a legtöbben beleesnek a lakásfelújítást, vásárlást követő lakberendezési hibákba, aminek eredményeképp az otthon valamiért mégsem lesz otthonos. Mire figyelj, hogy elkerüld ezeket? Segítünk!

A fészekrakás során az ember annyira izgatott, hogy szíve szerint mindent azonnal felvásárolna, hazavinne és rendezkedne. A baj általában ebből adódik, hogy az újdonság varázsa szinte elnyomja a szépérzéket és végezetül a kész otthon nem lesz igazán otthonos. S ez még csak a kezdet.

A leggyakoribb lakberendezési hibák közül dobogós helyen áll a kaotikus érzetet keltő szoba túlzsúfolás. A helyiség teletömésére a magyarázat, hogy az ember minél többet meg akar mutatni magából, és körül akarja venni magát kedvenc tárgyaival, képeivel, stb. Ám a kevesebb néha több! A zsúfolt helyiségben a szem nem tud megpihenni a szoba fókuszpontján, megnyugvásra nincs lehetőség, mert mindig van valami, ami felkelti az érdeklődést, stimulálja az agyat.

Szintén gyakori hiba, hogy a szoba elveszti eredeti funkcióját, és egybemosódik a beszélgetős rész, az irodasarokkal és a relaxációra kijelölt fotellel. Ez azért baj, mert az előbbihez hasonlóan szinté zsúfoltság, rendetlenség érzetet kelt, ami frusztrálja a belépőt. Nem baj, ha a nappalit több mindenre akarod használni, a lényeg, hogy válaszd el egymástól az egy helyiségen belül lévő, különböző funkciókat ellátó részeket, akár egy puha szőnyeggel, parkettacsíkkal vagy hangulatos térelválasztóval.

Végezetül az impulzushiány is semlegesítheti a jól berendezett szobát. A színben harmonizáló kanapé és tapéta, a jól megválasztott drága padlószőnyeg és a modern bútorok még önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy otthonosságot árasszanak, pusztán jól néznek ki. A hotelszobák is remekül vannak berendezve, de nem adják vissza azt a pluszt, amitől a lakás otthonná válik. Ehhez szükséges az impulzus, ami lehet egy szobor, festmény, párna, bármi, ami számodra megadja az a non plus ultrát.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon  Facebook oldalát!
(Kép:mortgagesupply.co.nz)