Jump to content

A kutyák képesek felmérni az emberek perspektíváját

2017. 04. 17. 08:50

A négylábúak egy kísérlet során többször is sikerrel felismerték, melyik ember látja az ételt, és ezután kizárólag az ő instrukcióit követték. A szakértők eredményeiket az Animal Cognition című szaklapban mutatták be.

“A perspektíva átvételének képessége a társas intelligencia egy fontos eleme, segíti a kutyákat abban, hogy helyt álljanak az ember által uralt környezetben. Eddig csak nagyon kevés állatról bizonyosodott be ez a képesség. Csak az emberszabású majmoknál és a ragadozó madaraknál tapasztaltak arra utaló jeleket, hogy felismerik mások tudását” – fogalmazott közleményében az egyetem.

A bécsi biológusok szerint a kutyákkal végzett eddigi kutatások ellentmondásosak voltak, ezért tesztelték a kutyák képességeit.

A vizsgálat során egy eltakart ember sok tál között egybe ételt töltött. Egy-egy ember, a kutyák számára potenciális információforrás az ételt osztótól balra, illetve jobbra helyezkedett el és a padlót figyelte. Szemmel láthatóan csak egyikük láthatta, hol van az élelem.

Követik a pillantás irányát

“A kutyák megfigyelik az ember pozícióját és onnan végigkövetik pillantásának irányát, ebből kitalálják, mit lát az illető és következésképpen tudják, kinek hihetnek és kinek nem” – mondta Ludwig Huber, a tanulmány vezetője. Kiemelték: a megfigyelt kutyák a kísérleti helyzetek 70 százalékában pontosan tudták, kihez kell fordulniuk, hogy táplálékhoz jussanak.

A bécsi eredmények alátámasztották a Hannoveri Állatorvosi Egyetem korábban végzett, hasonló vizsgálatából leszűrt következtetéseket. A német szakértők hasonló kísérleteket végeztek és szintén hetven százalékos sikerességi arányt könyvelhettek el.

Motiváció: jutalom, elismertség, feljebb jutás

Hansjoachim Hackbarth hannoveri kutató szerint a kutyák motivációja egyértelmű: céljuk a jutalom, a falkabeli elismertség és feljebb jutás.

A tudósok szerint a kutyatartók tréningezéssel fogékonyabbá tehetik állataikat, de nem minden kutya képes ugyanolyan mértékben gyakorolni ezt a képességet. “Vannak intelligens és buta kutyák. De a kevésbé tehetségesek más taktikákkal próbálkoznak, például a hiperaktivitással” – mondta Hackbarth.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon  Facebook oldalát!

(Forrás: hazesotthon.hu;MTI | Kép: pixabay.com)