Jump to content

A kaktusz ültetése

2018. 08. 06. 18:00

A kaktusz ültetése először a megfelelő eszközök előkészítésével történik úgy, mint megfelelő talaj, eszközök, cserép. Az átültetés akkor szükséges, amikor már kinőtték edényüket, azonban több pontra is szigorúan kell ügyelnünk! 

Közismert, hogy a kaktuszok felépítésükből és származási helyük adottságaiból adódóan jó szárazságtűrők. Többségük nagyon száraz, forró térségekből érkezett hozzánk, sok esetben bírják hetekig, akár hónapokig csapadék vagy öntözés nélkül. A száraz időszakban a leveleikben és törzsükben felhalmozott nedvességtartalékból veszik fel a túléléshez szükséges vizet. Szabadságunk ideje alatt is nyugodtan magukra hagyhatjuk őket, nem a szárazság, inkább a túlöntözés jelent veszélyt számukra. Ennek ellenére a kaktuszok sem teljesen igénytelenek, sőt nehezen állnak ellen a kórokozók támadásainak vagy a különböző betegségeknek. A megfelelően gondozott növény látványos virágzattal hálálja meg a gondoskodást.

Kaktusz gondozása 

Az öntözés

A kaktuszokat, szárazságtűrő tulajdonságuk ellenére, a hőmérséklet és a napsütés intenzitásának függvényében, hetente 1-szer, 2-szer meg kell öntözni. Az öntözést javasolt az esti órákra időzíteni, így megelőzhetjük, hogy a levelekre cseppenő és a nap által felszárított víz barna foltokat égessen a levél felületére. Ügyeljünk arra, hogy a kaktuszok földjét ne áztassuk át, mert az edényben álló víz a növény gyökerének rothadását idézheti elő.

Tápanyagpótlás

A türelmetlenség, a növény mielőbbi virágzásra történő hajszolása gyakran arra sarkallja a tulajdonosokat, hogy eltúlozzák a tápanyagpótlást. Tapasztalatok szerint a tápanyag pótlását a fő vegetációs időszakban (májustól augusztusig) rendszeres időközönként, úgy 3 hetente el kell végezni. A piacon sokféle műtrágya vagy tápoldat található, az egyszerűbb használhatóság miatt javasolt a folyékony tápoldat használata. Egy aranyszabályt azért tartsunk be: inkább kevesebbet, mint többet! 

Kaktusz ültetése

Ültetőföld, virágedény

kaktuszok földje, a lappangó víz felgyülemlésének elkerülése érdekében, jó vízáteresztő képességgel rendelkezzen. Ha módunkban áll, válasszunk speciális kaktuszültető földet. Ideális a föld, homok, tőzeg és agyag keveréke. Fontos, hogy a kaktuszok mindig dupla edényben álljanak. A cserepet, ültetőedényt állítsuk egy kaspóba, hogy a felesleges öntözővíz itt összegyűlhessen.

Átültetés

Az átültetésre lesz szükség, ha a növény kinőtte az edényt, felélte a tápanyagokat vagy ha a levélen valamilyen betegség jelei mutatkoznak. Az átültetésre a legmegfelelőbb időszak a tél vége, tavasz eleje. Átültetésnél, a tüskék miatt, mindig használjunk kesztyűt! Az edény, cserép megkocogtatásával el tudjuk választani a földlabdát az edény falától, így könnyen kiemelhetjük a növényt. Kiemelés után távolítsuk el a földet a gyökerekről, amit majd az új edényben friss kaktuszfölddel pótlunk.

Mielőtt azonban az ültetést az új edényben elvégeznek, forró vízzel öblítsük át a belsejét, hogy elpusztítsuk a baktériumokat. Közvetlenül átültetés után 2-3 napig ne öntözzünk, mert a friss földből elegendő mennyiségű vizet tud felvenni a növény. A kaktuszok átültetését elegendő két-három évenként elvégezni.

Tárolás

A kaktuszoknak, a többi növényhez hasonlóan, fényre van szükségük. A legtöbb növény elviseli a közvetlen napsütést, hasznos a növények „benapozása” annak érdekében, hogy egyenesen növekedjenek. Alapszabály: minél öregebb egy kaktusz, annál több fényre van szüksége. A fiatal növények is szeretik a világos, de semmiképp sem a közvetlen sugárzó napsütésnek kitett helyeket. Ha magvetést végzünk, a magoncok inkább félárnyékban fejlődjenek.

Kaktusz virága

A hely- és a hőmérséklet-változtatás (téli/nyári szállás) fontos feltétele annak, hogy a növényünk egészséges maradjon, és virágpompával ajándékozzon meg bennünket. Ennek érdekében a kaktuszok télen egy száraz, hűvös helyiségben pihenjenek. Erre vezethető vissza, hogy az egész évben az ablakpárkányon tartott kaktuszok sosem virágoznak. A kaktuszok a világos, meleg helyet kedvelik, a hőmérséklet ne süllyedjen 20 fok alá de a 35 fokot se lépje túl. 

A téli pihenőidő alatt a tárolóhelyiség levegője legyen száraz, a hőmérséklet ne emelkedjen 4–9 fok fölé, mert buja hajtások indulhatnak, amelyek aztán kedvezőtlenül befolyásolják a nyári virágzást.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;praktiker.hu | Kép: pixabay.com)