Napjainkra már egész évben aktuális a kullancs elleni védekezés, az élőlényekre nagyon veszélyes apró vérszívó, folyamatosan jelen van akörnyezetben. A régi életritmusukból megtartották a nagy tavaszi-nyár eleji fő- és az őszi kisebb rajzásukat, megőrizték a napi inváziós görbéjük is. A déli, napsütötte órákban árnyékba húzódnak, más időben viszont előbújnak és támadnak.
Megél sünön és a denevéren egyaránt
Az elmúlt években biológiai bombák robbantak a természetben, hiszen több élősködő faj nemcsak életmódot, de magatartást is változtatott, például bizonyos növények rovarkártevői a számukra korábban táplálékot nem jelentő mezőgazdasági haszonnövényekre költöztek át – olvasható Dr. Kapiller Zoltán állatorvosnak, a Kullancsszövetség elnökének a tollából. Példaként említi a fehér testű aranysárga lábú sünkullancsot (Ixodes hexagonus), ami a kutyákat és a macskákat tömegesen lepte el. A sünök fenntartói és hordozói-továbbadói lehetnek az emberre és társállatokra veszélyes, esetenként halálos betegségekkel járó kullancs terjesztette kórokozóknak (agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusától, a babesiosis egysejtű vérélősködőjén át a Lyme-kórt okozó baktériumokig).
A szemnélküli, „vak” és a közönséges kullancs lombos erdőben, kertben, parkban él, a cserjék- bokrok leveleinek árnyékos fonákján kapaszkodva áldozatára „fentről veti rá magát”. A látó kullancs a gyepi növénytársulást lakja, a fűszál árnyékos fonákján megkapaszkodva, lesből támad. „Alulról kapaszkodik fel például a Kutyakullancs (Dermacentor reticulatus) is. A közönséges kullancs is egyedfejlődése során több megjelenési formát ölt. A természetben az agyvelő- és agyhártyagyulladás vírus és a Borrelia baktérium fő fenntartója az őz, a sün, a kisrágcsáló és a rigóféle. Az ezekből kiszívott vírust, baktériumot, egysejtű vérélősködőt tartalmazó vérrel fertőző kullancs a további fejlődési stációjában adja át a kórokozókat. A kórokozó átvivő (vektor) kullancs embert és társállatot egyaránt fertőz.
A Lyme borreliosisról ismert, hogy Európában és hazánkban négyféle borrelia baktérium (B. afzelii, B. garinii, B. burgdorferi sensu stricto és a B. spielmani) okozza a komplex kórképet. A kullancsok 71,8%-a egyféle, 28,2%-a többféle Borrelia baktériummal volt fertőzött egy 2005-ös felmérés szerint.
E kórokozók közül emberben és kutyában az első általában bőr- és mozgásszervi-, a második idegrendszeri- és a harmadik elsősorban ízületi- mozgásszervi kórképeket alakít ki. A B. spielmani kórokozó szerepét még vizsgálják. Mindenesetre a Lyme borreliosis önálló és kevert kórokozójú esetei mindig levertséggel, étvágytalansággal, mozgászavarral, magas lázzal kezdődnek aszerint, hogy mely testtájon csípett a kullancs, milyen Borreliával fertőződött a kutya. A testtáj és a kórokozó azért fontos, mert a Borreliák több mint 90%-ban a szövetek között, s csak elenyésző %-ban a vérkeringés által terjednek. Az utóbbi a baktériumok pitvar-kamrai (II- III- as típusú AV) blokkot, akár halált is okozhatnak. Fontos lenne a kutyák abszolút biztonsága miatt mind a kétféle Lyme borreliosis elleni vakcinát az állatorvossal beadatni. Az egyik vakcina az B. a és a B. g, a másik a B. b. s. törzseket tartalmazza. (Csak a kutyáknak vannak e kórokozók ellen védőoltás, az embernek nincs!)
A kutyáknak, házimacskáknak egész évben fontos az élősdiek ellen nyakörvet viselniük, vagy havonta spoton készítményt a bőrükre cseppenteni. Kapiller doktor a kullancsok elleni segítségként kertben a gyakori fűnyírást és a sünöknek oly kedves farakások felszámolását is javasolja. Miként írja, minden védekezés dacára érhet bennünket és szeretett négylábú barátainkat, kedvenc háziállatunkat kullancstámadás, ezért fontos a gyógyszertárakban, az állatpatikákban, sőt a benzinkutaknál kapható, otthon tárolható kullancs-eltávolító kanalat beszereznünk és szükség esetén szakszerűen használnunk.
2008-ban a Királyrét melletti vasbányában látták, hogy az ott található denevérek körül hosszúlábú, addig ismeretlen kullancsok rajzanak. A denevérek körüli kullancsok Ixodes vespertilionis fajuak voltak. A denevérekben nem találtak imágó kullancsot, csak vérrel szívott nimfa stádiumuakat gyűjtöttek, melyek a csüngő denevérek alatt voltak. Dr. Babosó Sándor leírásai szerint, e kullancsfaj a leggyakrabban a felszínen (fatörzsek odvaiban, elhagyott építményekben) telelő simaorrú denevéreken élősködik, ezért a Vespertilionidae, azaz Simaorrú denevérek családnevéről kapta a nevét is e kullancsfaj.
Kérdés, miért „költözött” át a Patkósorrú-Rhinolophidae család a denevérekhez? Miért bújt a föld alá? Miért nem találtak vérrel szívott, kifejlett kullancsokat a Kis patkósorrú denevérekben? Mire készül e kullancsfaj? Milyen veszélyt jelent az emberre?
A Pilis hegység északi tövénél elterülő Kesztölc melletti Legény- és Leány barlangban volt a
kutatócsapat, ahol a Kispatkósorrú denevérek mellett közönséges (Myotis myotis) és Hegyesorrú denevért (Myotis blythii) talált, bennük kifejlett, vérrel szívott Ixodes vespertilionis kullancsokra lelt. A mélységben telelő Myotisokról eltávolított kullancsokat tovább vizsgálják, hogy megtudják, milyen kórokozókkal „lesnek” a föld alatti, illetve feletti világra. Egyelőre azt gondolják, a simaorrú denevérek kis számban, elvétve tévednek be telelni a barlangokba, bányákba, de kullancsaik egyedfejlődése szempontjából azért fontos, mert e kullancsfaj lárvái és nimfái a Kispatkósorrú denevérekből szívnak vért, majd a mélyben a nimfákból kilépő kifejlett hím és nőstény kullancsok a simaorrú denevéreket várják. A bányák falán azért találtak kifejlett kullancsokat, mert azok a simaorrú denevérekre vártak és arra, hogy majd így a felszínre jussanak. Vagyis a kérdésre a pontos válasz továbbra is nyitott.
