Számos alkalmazásfejlesztő panaszkodott a New York Times-nak arra, hogy az Apple leállította applikációjuk értékesítését, miután megjelentették sajátjaikat – írta a BBC. A cég azzal indokolta döntését, hogy a törölt alkalmazások kockáztatták a felhasználók személyes adatainak biztonságát.
Az Apple legfrissebb operációs rendszere olyan alkalmazással érkezett, amellyel figyelemmel követhetjük mennyi időt töltünk kedvenc alkalmazásaink használatával. Ennek az eszköznek a segítségével a szülők szabályozhatták, hogy gyermekük mennyi időt tölthet telefonhasználattal. A frissítés után töröltek más hasonló alkalmazásokat, a készítőik szerint a verseny korlátozása miatt.
Akármi is állt a döntés hátterében, az Apple egy blogbejegyzésében kifejtette: azokat az applikációkat törölte, amelyek a kockázatos mobileszköz-kezelő technológiát használták. Sok cég és szervezet használja ezt a technológiát, hogy láthassa mit csinálnak a dolgozói, sőt távvezérléssel még zárolhatják is a telefonjaikat. Az Apple szerint nem ez a megfelelő eszköz a családközpontú időbeosztást segítő alkalmazásokhoz.
A vállalat 30 napot adott az érintett alkalmazások fejlesztőinek, hogy az előírásoknak megfelelően frissítsék szoftverjüket. Sok cég megtette a kívánt lépéseket, így az alkalmazásaik maradhattak az App Store-ban – tette hozzá az Apple.