A tavalyi évhez viszonyítva jellemzően kisebb összegből sikerült megvásárolni a tanszereket és iskolai kellékeket. A megkérdezettek 17 százaléka 40-50 ezer forintot fordít a beiskolázásra, 19 százalék 30-40 ezer forintot, míg 20 százalék 20-30 ezer forint közötti összegből vásárol – utóbbi szülők aránya a tavalyi évhez képest 6 százalékponttal nőtt. A tavalyi évhez hasonlítva majdnem húsz százalékponttal, 28 százalékra esett vissza azon szülők aránya, akik ötvenezer forint felett költöttek erre a célra – derült ki a Provident Pénzügyi Zrt. ezer fős kutatásából, melyet általános- és középiskolás gyermekkel rendelkező családok körében végzett a saját ügyfélkörében.
A kutatásban a havi fizetéshez mérten is vizsgálták az iskolakezdésre költött összeget. A megkérdezettek majdnem felénél (48%) a havi bevétel maximum harminc százalékát teszik ki a költségek. Pozitív trend körvonalazódik azok körében is, akik az egyhavi bevétel több mint felét fordítják beiskolázásra (22%): tavaly az ő arányuk még 24, 2016-ban pedig 27 százalék volt.
Tudatos felkészülés
Egyértelműen kiderült az is, hogy a családok mind nagyobb arányban készülnek fel előre pénzügyi szempontból az iskolakezdésre. Míg 2016-ban a megkérdezettek 41 százaléka, 2017-ben a fele, idén már 78 százaléka előre félretette a szükséges összeget, egyúttal csökken azok aránya, akik kölcsönt vesznek fel erre a célra. Tavaly minden ötödik megkérdezett (18%), idén a válaszadók csupán három százaléka fordul pénzintézethez, hogy fedezhesse iskolai kiadásait.