Jump to content

Környezettudatosan neveled a gyermeked?

2017. 02. 10. 09:05

Tudatos nevelés szükséges ahhoz, hogy környezetünket valóban védeni tudjuk, óvni tudjunk természeti erőforrásainkat. A már generációkon keresztül beépült szokásokat nehéz megváltoztatni, csakis a környezetünkhöz való megváltozott hozzáállás segít, melynek megvalósítói a most felnövekvő gyermekek lehetnek.

A jövő az ő kezükben van, és mivel a tanulást sosem lehet elég fiatalon elkezdeni, így náluk kell elkezdeni. Ők még nyitottak, fogékonyak, azonban ezt a tudást, ezt a környezettudatos gondolkodásmódot nekünk kell átadnunk az új nemzedéknek. Egy indián törzsfőnök egyszer azt mondta, hogy „A Földet nem a szüleinktől örököltük, hanem a gyermekeinktől kaptuk kölcsön”. Való igaz, és ha ez a mondás érvényben is lenne, mindenki így is tekintene a Földre, akkor a környezetvédelem pont olyan általános napi feladat lenne, mint az, hogy reggelizünk felkelés után.

A környezettudatos nevelés a családon belül kezdődik. A szülő tanítsa meg gyermekét arra, hogy a gyermek kapcsolja le a villanyt akkor, ha nincs szüksége arra, vagy ha elhagyta a szobát. Kapcsolja ki a TV-t, ha nem nézi. Egy idő után a gyermek már saját maga megcsinálja ezt, sőt akár még a családtagokat is figyelmezteti.

Az energiatakarékos izzó kicserélésébe is be lehet vonni a gyermeket. Míg zajlik az izzók cseréje, közben beavathatjuk a gyermekeket életkoruknak megfelelő szinten, hogy mennyivel kevesebbet fogyaszt az, mint az előző.Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy nem küzdünk ivóvíz hiányával, ugyanis a Föld 1/3-a igen. Ezért hozzá kell szoktatni gyermekünket ahhoz, természetessé váljon, hogy folyó csap mellett mossunk fogat, hanem fogmosó pohárba engedjünk vizet, rövid ideig zuhanyozzunk, a kert gondozásához ne csapvizet használjunk, hanem gyűjtsük össze az eső vizét és azzal öntözzük kertünk növényeit. Ha csak tehetjük, ne használjuk az autót. Sétáljunk, vagy kerékpározzunk. Egyrészt jó hatással van a testünkre, és a környezetre sem káros.

Gyűjtsük szelektíven hulladékot, mert az így válogatott hulladékot újrahasznosítják. Ez pedig csökkenti a szemétmennyiséget, amit a Földnek be kell fogadnia.

Óvjuk a fákat, erdőket, mert fontos szerepük van az ökológiai egyensúly megtartásában, ugyanis fotoszintézis útján megkötik a szén-dioxidot, ez által pedig gátolják a globális felmelegedést. Fából készítik a papírt is, vagyis ha levél helyett e-mailt küldünk, csak valóban fontos dokumentumokat nyomtatnunk ki, a papírlap mindkét oldalát használjuk, akkor ez természetessé válik felnőtt korában is gyermekünknek.

Vásárlás közben is alkalmazhatjuk a környezettudatos nevelést, mely már azzal elkezdődik, ha saját bevásárlószatyrunkat magukkal visszük, és nem vásárolunk minden alkalommal újat.

 

További érdekességekért, bátran keresd fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!

(Forrás: hazesotthon.hu | Kép: pixabay.com)