Jump to content

Mindenkinek van helye a világban – Megérkezett a Hosszú út című dokumentumfilm!

2019. 11. 15. 11:55

November 12-én mutatták be a Hosszú út című esélyegyenlőségi dokumentumfilmet, ami a Janka Tanya munkatársainak életéről szól. A nonprofit vállalkozás célja, hogy autista és értelmi fogyatékkal élők számára biztosítson munkát, ezáltal segítse a társadalomba való integrációjukat. (X)

Mindenki ugyanolyan fontos, mint egy király vagy hercegnő – meséli Janneke Brinks, a tanya egyik alapítója és oktatója, amivel tulajdonképpen össze is foglalja a Janka Tanya filozófiáját. A Tótvázsonyban működő civil szervezet életéről nem véletlenül készült film: mindannyiunk számára példaértékű, inspiráló munka folyik náluk.

A hétköznapok szintjén még mindig sokan zavarba jönnek, ha egy autistával vagy más értelmi fogyatékkal élővel találkoznak – ezért is lenne fontos jobban megismerni őket. Az életük és szokásaik megismerésével rá tudunk hangolódni a gondolataikra, az érzéseikre, így közösen ki tudunk alakítani egy elfogadóbb viszonyt, ahol mindenkinek megvan a maga helye, szerepe és öröme. A Janka Tanya épp erre tesz kísérletet: gyakorlati helyzeteken keresztül fejleszti a védenceit, ezzel segítve a társadalomba való beilleszkedésüket.

Nem a fogyatékosságra fókuszál, hanem a képességekre – mondja Bárányos Kati, a másik alapító, aki szintén a kezdetektől jelen van a tanya életében. És mi történik akkor, ha a képességekre fókuszálunk? Kisebb fajta csoda! A lakók a kertben dolgoznak, ültetnek, zöldségeket termesztenek. Ha úgy adódik, akkor pedig elhagyják a tanya területét, és füvet nyírnak, padokat újítanak fel, stéget lakkoznak, rendben tartják a játszótereket vagy éppen kézműves termékeket készítenek. Egyszóval csupa olyan dolgot tesznek, amitől ők jobban érzik magukat, a társadalomnak pedig hasznos.

A foglalkoztatások utolsó lépcsőfoka, egyben pedig a legnagyobb kihívása, hogy a lakók ki tudjanak lépni a nyílt munkaerőpiacra. A Janka Tanya ebben a SPAR-ral működik közre, ahol a lakók heti rendszerességgel– egy pedagógus segítő felügyeletével – kisebb-nagyobb feladatokat végeznek a veszprémi INTERSPAR áruházban: üvegek szortírozását, zsákok hajtogatását, rekeszek rendezését, a vevőtérben pedig a polcok takarítását és töltését végzik.

A Hosszú út ezt az izgalmas, szívhez szóló, akadályoktól korántsem mentes utat mutatja be – csakúgy, mint a közös munkát, a film létrejöttét is a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. támogatta.

 

A SPAR-nál jelenleg 119 megváltozott munkaképességű munkavállaló dolgozik, és tíz fő fogyatékkal élő, autista fiatalnak adnak munkát.

A SPAR 2010-ben kapta meg először a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést, 2017-ben pedig már negyedik alkalommal vehette át a díjat, amikor az esélyegyenlőségi pályázaton Befogadó Munkahely különdíjban is részesült a Janka Tanyával megvalósított programja elismeréseként. A SPAR csapata büszke arra, hogy esélyegyenlőségi kezdeményezései által megfelelő minőségű munkát tud biztosítani pártfogoltjainak, és hálás az átlagon felüli hűségükért, példamutató kitartásukért és szorgalmukért.

A filmet a következő linken lehet megtekinteni: https://youtu.be/FoU7mPijwIw

(Forrás: Szerkesztőség)