Jump to content

A lakosság fele ott él, ahová született

2017. 09. 18. 09:05

A tavalyi kis népszámlálás eredményei szerint a magyar lakosság több mint az ötven százaléka ugyanazon a településen él, ahová született, bár az ország területei ilyen szempontból is eltérnek egymástól. 

 

Kovács Marcell a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási főosztályának vezetője elmondta: ilyen szempontból nagy a különbség az ország keleti és nyugati fele között. A keleti megyékben a lakosság több mint 60 százaléka ott él, ahová született, és 10 százaléknál is kisebb azoknak az aránya, akik a megyén kívülről költöztek oda, tehát ezek “nem célmegyék” – fogalmazott.

Pest megyében, illetve Budapesten a más megyéből átköltözők aránya 40 százalék. Míg Pest megyében ezeknek az embereknek a nagy része a fővárosból költözik ki, addig Budapest “olyan szívóerővel rendelkezik”, hogy 30 százalék az ország más részéről költözik oda – emelte ki.

Kovács Marcell közölte: a tavaly októberi mikrocenzus eredményei alapján a születések számának utóbbi években történt emelkedése “túlzott reményekre nem jogosíthat fel minket”. Az adatok szerint ugyanis száz szülőképes korú – 15-49 éves – nő 104 gyermeket hozott a világra, ami az utolsó, 2011-es népszámlálás eredményével összehasonlítva néggyel kevesebb. Tehát a születésszám csökkenése továbbra is fennálló trend – összegzett.

 

(Forrás: hazesotthon.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)