A közlemény szerint Magyarországon növekvő mennyiségű, jelenleg évente mintegy 200 ezer tonna szennyvíziszap keletkezik több mint nyolcszáz szennyvíztelepen.
A TÁRS-95 Kft. munkatársai a szegedi és a miskolci egyetem, valamint Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakembereivel a mintegy 1,8 milliárd forintos összköltségű projekt során a hidrotermális karbonizáció (HTC) alkalmazásának lehetőségét vizsgálták nedves – jellemzően magas szénhidráttartalmú – biomassza kezelésére.
A folyamat során metántartalmú gáz, kondenzálható szénhidrogének és szilárd bioszén jellegű anyag képződik. Az energiahordozóként hasznosítható termékek képződésének aránya a reakció körülményeitől függ.
A 2017 végén indult, és idén augusztusban befejeződött, 1,213 milliárd forintos uniós támogatással megvalósult kutatás-fejlesztési projektben Szegeden megépült egy tízliteres termokémiai reaktort, mely normál nyomáson 500 Celsius fokon vagy 30 bar nyomáson 300 Celsius fokon alkalmas a szennyvíziszap vagy más biomassza kezelésére. A szakemberek ezt követően Debrecenben egy nagyobb, hasonló célú reaktort is építettek.
A kidolgozott technológia alkalmas lehet szennyvíziszapok, nagyobb nedvességtartalmú biomassza hulladékok – a többi közt biogázüzemek fermentációs maradékának – helyi energetikai hasznosítására – áll a közleményben.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az 1995-ben alapított, családi tulajdonban álló, elsősorban acélszerkezet-gyártással és építőipari generálkivitelezéssel foglalkozó TÁRS-95 Kft. 190 alkalmazottnak ad munkát, értékesítésből származó nettó árbevétele 2020-ban 5,864 milliárd, tavaly 6,9 milliárd forint volt. A cég 2020-ban 678 millió, tavaly 378 millió forint adózott eredményt ért el.