Jump to content

A holland népesség közel 50 ezerrel nőtt év eleje óta, elsősorban a menekültek miatt

2022. 04. 28. 18:08

Közel 50 ezerrel nőtt Hollandia népessége 2022 első negyedévében, a növekedés fele az Ukrajnából érkező menekülteknek köszönhető - közölte a CBS holland statisztikai hivatal friss adataira hivatkozva a DutchNews.nl című, angol nyelvű holland hírportál csütörtökön.

A statisztikai hivatal adatai szerint január és március között a lakosság száma emelkedett az országban, noha 40 300 gyermek született, és 43 100 ember halt meg.

A népesség gyarapodása mögött a bevándorlás meredeken emelkedő tendenciája áll, amelyet elsősorban Oroszország ukrajnai háborúja okozott. A jelentésből kiderült ugyanis, hogy az év első három hónapjában mintegy 87 600 ember érkezett az országba, köztük 25 100-at meghaladó volt az ukrán állampolgárok száma.

A cikk szerint a holland statisztikai hivatal 2019 első negyedévében közel 64 100 bevándorlót és menedékkérőt regisztrált, míg tavaly, a koronavírus-járvány nyomán elrendelt lezárások miatt számuk 48 200-ra zsugorodott. Az idei év első három hónapjában mintegy 35 ezer ember hagyta el Hollandiát, többen, mint 2021 azonos időszakában, de kevesebben, mint 2020 első negyedévében, amikor 40 200-an költöztek el az országból - tette hozzá a hírportál.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)