„Az ünnepi időszak – több nap, hét eltelik felfokozott érzelmi állapotban, legyen ez akár negatív akár pozitív – ahogy elmúlik, nehéz alkalmazkodnia az embernek, és az emberi szervezetnek ahhoz, hogy szinte mintha ezt hirtelen elvágták volna. Ezt a jelenséget nevezhetjük januári bluesnak vagy ünnepek utáni fáradtságnak” – ismerteti a szakértő.
Hogy miért éppen január harmadik hétfője jött ki Arnallnek 2005-ben, sok tényezőből állt össze. Elmúlt a karácsony, a szilveszter, és nincs a közelben olyan ünnep, amit várhatunk. Az újévi fogadalmak betartását már egy ideje halogatjuk. A tél közepén járunk, hideg van és még mindig sötét.
A pszichológus arra is felhívja a figyelmet, hogy teljesen normális érzés a karácsony elmúltával kicsit szomorkásabbnak érezni magunkat.
Ilyenkor fokozottan érdemes figyelni a testi és a lelki jóllétünkre is. Visszatérni az egészségesebb ételekhez, a testmozgáshoz, hiszen ezek is fokozhatják a jobb hangulati állapotot. Lelki értelemben pedig fontos figyelni az „én időre”, a „mi időre”, egyfajta minőségi időre, amit megtudunk magunknak is teremteni – hangsúlyozta a szakértő.