Jump to content

Soha nem csökkent még ekkorát a szén-dioxid-kibocsátás

2020. 11. 04. 09:09

A szén-dioxid-kibocsátás páratlan mértékű csökkenését mérték 2020 első felében, nagyobbat, mint a 2008-as pénzügyi válság, az 1979-es kőolajválság, sőt a második világháború idején.

Egy nemzetközi kutatócsoport által összegyűjtött adatok szerint 8,8 százalékkal, 1551 millió tonnával volt kevesebb – a szén-dioxid-kibocsátás 2020 első hat hónapjában 2019 azonos időszakához képest.

Azért páratlan a kutatásunk, mert aprólékosan összegyűjtött, szinte valós idejű adatokra alapul. A Carbon Monitor kutatási kezdeményezés által összegyűjtött napi adatok alapján jóval gyorsabban és pontosabban kaphattunk egy átfogó képet, egyebek között arról, hogyan csökkent a kibocsátás a koronavírus-járvány feltartóztatására hozott járványügyi korlátozások idején az egyes országokban” – idézte Liu Zset, a pekingi Cinghua Egyetem földtudományi részlegének a kutatóját, a tanulmány vezetőszerzőjét az EurekAlert tudományos hírportál.

Az első hullámban 16,9 százalékos volt a csökkenés

Áprilisban, a járvány első hullámának csúcspontján, amikor a legtöbb országban szinte leállt az élet, a gazdaság egy része, a kibocsátás 16,9 százalékkal csökkent.

A Nature Communication című folyóiratban megjelent tanulmány azt is megmutatta, hogy a világgazdaság mely ágazatai voltak érintettek A legnagyobb kibocsátáscsökkentést a szárazföldi közlekedésben figyeltünk meg. Főként azért, mert az otthoni távmunka miatt világszerte 40 százalékkal csökkent a közlekedés CO2-kibocsátása.

Ezzel szemben a energiatermelés, az iparágak kevésbé járultak hozzá a csökkenéshez: előbbi 22, utóbbi 17 százalékkal, csakúgy mint a légi közlekedés és a hajózás – részletezte az adatokat Daniel Kammen, a berkeleyi Kaliforniai Egyetem professzora.

Érdekesség, hogy még a lakóházak esetében is láttunk egy kicsiny, három százalékos csökkenést, mivel az igen meleg volt tél az északi féltekén és az otthon maradt emberek többségénél csökkent a fűtőanyag-felhasználás a járványügyi korlátozások idején – tette hozzá.

A kutatók adatait számtalan forrásból merítették: 31 ország energiatermelésének óránkénti adatbázisára, több mint 400 város napi gépjármű közlekedésére, a globális utasszállító légiközlekedésre, 62 ország napi ipari termelésére, több mint 200 országban az épületek energiafelhasználására.

A korlátozások enyhítésével ismét növekedett a kibocsátás

A szakemberek azt is kimutatták, hogy a korlátozások enyhítése nyomán ismét növekedett a kibocsátás, a közlekedési ágazat kivételével 2020 júliusában a legtöbb ország gazdasága visszatért a szén-dioxid-kibocsátás megszokott szintjéhez.

Még ha meg is maradna történelmileg alacsony szinten a kibocsátás, csak minimális hatása lenne a szén-dioxid hosszútávú koncentrációjára a légkörben – írták.

A tanulmány szerzői szerint az egyedüli hiteles stratégia a klíma stabilizálására az ipar és a kereskedelmi szektor, az energiatermelés és a fogyasztási rendszerek strukturális átalakítása.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)