Jump to content

Hétfőre elfogynak a Föld éves erőforrásai

2019. 07. 28. 22:44

Évről évre egyre hamarabb jön el a Túlfogyasztás Világnapja. Tavaly még augusztusra esett ez a nap, idén azonban már kevesebb mint 7 hónap alatt elhasználjuk a Föld egy évre elegendő erőforrásait – vagyis innentől kezdve a Föld csupán hitelez nekünk. A WWF Magyarország mindenki figyelmét felhívja: csak közösen tudjuk megfordítani a tendenciát. Nincs még egy bolygónk, aminek az erőforrásait használni tudnánk.

A Global Footprint Network adatai szerint idén július 29-én lépi át az emberiség fogyasztása azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni. 2018-ban augusztus 1-én, 2017-ben pedig augusztus 2-án jött el ez a nap. 1970-ben még csak december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, azóta közel 5 hónappal korábban használjuk el a Föld egy évre elegendő erőforrásait – olvasható a WWF közleményében.

„Ez azt jelenti, hogy minden évben túlhasználjuk a Földet, amely így kénytelen hitelezni nekünk.  Ezt talán úgy érthetjük meg igazán, ha egy bankszámlához hasonlítjuk a természeti tőkét: ha a tőkénk egy bankban kamatozik, és a kamatokból élünk, akkor a tőke még unokáink számára is elegendő anyagi forrást biztosít majd” – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

”Ha ezzel szemben mindig tovább nyújtózunk, mint ameddig a takarónk ér, és a kamaton túl az alaptőkéhez is hozzányúlunk, az elkezd fogyni, és végül teljesen kimerül a számlánk. Valahogy így kell elképzelni az otthonunkat, a Földet, és mindazt, amit nyújt nekünk. Még eltart bennünket a természeti tőke, de az extrém időjárási jelenségek, a biológiai sokféleség drasztikus csökkenése mind azt jelzik, hogy az ökoszisztémák összeomlása nincs messze” – folytatta a kommunikációs vezető.

Ez a dátum szimbolikus: azt a hatalmas nyomást fejezi ki, amelyet az emberi tevékenység az ökoszisztémákra gyakorol. Fogyasztásunkat tekintve jelenleg ugyanis úgy élünk, mintha 1,75 Föld állna rendelkezésünkre – pedig csak ez az egy van.

Európa és Magyarország a világátlagnál is rosszabbul teljesít

Bár az uniós tagállamok ökológiai lábnyoma között nagyok az eltérések, egy dolog minden országra jellemző: egyikük sem működik fenntartható szinten. Magyarország az európai és a világátlag között helyezkedik el: hazánkban a túlfogyasztás határát ebben az évben június 14-én értük el, vagyis több mint 2,2 Földre lenne szükségünk ahhoz, hogy a természeti erőforrások fedezni tudják igényeinket – írták.

„Hazánkban az energiafogyasztás jelenti a legnagyobb környezetterhelést, mivel annak döntő részét fosszilis energiahordozókból biztosítjuk. Ez teszi ki az ország ökológiai lábnyomának közel kétharmadát. Jókora részt foglal el emellett az élelmezésünk, amely a lábnyomunk egyötödéért felelős. Ennek legfőbb oka a haszonállatok tartása, mivel számukra jelentős legelő- és gabonaterületet kell biztosítani” – mondta Harmat Ádám, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás programvezetője.

A rekorder ahogy tavaly, idén is Katar, ahol mindössze másfél hónap alatt, már február 11-én elérték a túlfogyasztás napját.

Globális, országos és egyéni szinten is lépnünk kell

Kormányaink és a vállalatok vitathatatlan felelőssége mellett mi, egyének is sokat tehetünk ökológiai lábnyomunk csökkentéséért.

Fontos, hogy megfelelően szigeteljük otthonunkat: a rosszul szigetelt falakon, tetőn, padlón keresztül a hő 50%-a is elszökhet, de ha csak 1 fokkal csökkentjük a fűtés hőmérsékletét, háztartásunk akár 300 kg szén-dioxidot is megtakaríthat évente. Autózás helyett kerékpározzunk, gyalogoljunk vagy használjunk tömegközlekedést.

Vásárláskor műanyagzacskó helyett vigyünk magunkkal vászonszatyrot vagy hátizsákot, és lehetőség szerint válasszunk olyan termékeket, amelyek nincsenek becsomagolva vagy csomagolásuk újrahasznosítható!

Fogmosás, borotválkozás és mosogatás közben ne folyassuk feleslegesen a vizet, a papírral bánjunk takarékosan: ha nem muszáj, ne nyomtassunk, ha pedig mégis kell, akkor a papír mindkét oldalát használjuk – hívja fel a figyelmet a WWF.

Környezetbarát tisztítószerek használatával is sokat tehetünk környezetünkért. Mindenekelőtt azonban ne fogyasszunk túl! Csak azt vásároljuk meg, amire valóban szükségünk van, és igyekezzünk tárgyaink élettartamát meghosszabbítani, amennyire csak lehet!

 

(Forrás: hazesotthon.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)