Jump to content

Mennyit isznak a magyarok?

2019. 04. 25. 18:00

Országos kutatásban vizsgálták a hazai fogyasztók folyadékbevitellel kapcsolatos szokásait és ismereteit. Ellentmondásos a magyar fogyasztók és az ajánlott napi folyadékbevitel viszonya. Bár a megkérdezettek közel kétharmada odafigyel napi folyadékfogyasztására, felük pedig tisztában van az ajánlott folyadékbeviteli mennyiségekkel, a mindennapok során a többség a szükségesnél kevesebbet iszik.

A magyar fogyasztók többsége, tízből hat felnőtt - saját megítélése szerint - odafigyel a napi folyadékbevitelére és csupán a válaszadók tizede nem törődik ezzel. E téren a nemek között nincs különbség, ám az életkor előrehaladtával nő a tudatosság, ami ráadásul a településmérettel is összefüggésben van. Ez azt jelenti, hogy míg az 50 éven felüliek 65 százaléka figyel oda a folyadékfogyasztására, addig a 18-29 éves korosztályban, valamint a községekben és falvakban kisebbségben van a tudatosak tábora - egyebek közt ez derül ki abból a reprezentatív, országos kutatásból, amely a Coca-Cola Magyarország megbízásából készült el.

A felmérésből világossá vált az is, hogy milyen praktikákat vetnek be a legtöbben azért, hogy elegendő mennyiségű folyadékot fogyasszanak. A folyadékbevitelre figyelők közel fele mindig hord magánál valamilyen innivalót, vagy kiteszi azt szem elé, a válaszadók több mint harmada pedig munkahelyére (is) visz magával innivalót.

Minden második megkérdezett ismeri helyesen a szinte már unalomig ismételt ajánlott folyadékbeviteli mennyiséget, vagyis azt, hogy a felnőtt nőknek átlagos fizikai aktivitás esetén napi 2, a férfiaknak pedig 2,5 liter vizet kell fogyasztaniuk (EFSA - Scientific Opinion on Deitary Reference Values for Water (2010)). Nemek szerinti bontásban e téren a nők bizonyultak tájékozottabbnak.



A többség mégis kevesebbet iszik az ajánlottnál: összességében átlagosan napi kb. 2 liter folyadékot fogyasztanak a megkérdezettek; a férfiak 2,2, a nők 1,8 litert. A válaszadó nők fele, a férfiak negyede ráadásul legfeljebb 1,5 litert iszik naponta. Mindezzel összhangban van a megkérdezettek folyadékbevitelének saját megítélése is: a válaszadók fele véli úgy, hogy a szükségesnél kevesebb folyadékot fogyaszt. "Bár a hűvösebb hónapokban kevésbé érezhetjük szomjasnak magunkat, ne hagyjuk magunkat becsapni és ilyenkor is ugyanúgy figyeljünk a folyadékfogyasztásra, mint nyáron" - tanácsolja Szűcs Zsuzsanna dietetikus.

A szükségesnél kisebb folyadékfogyasztás részben azzal magyarázható, hogy nem tartjuk számon a bevitt mennyiséget. Tízből mindössze csak egy ember számolja, hogy mennyit iszik, okostelefonos alkalmazás segítségével pedig csak a válaszadók 1%-a próbálja követni folyadékfogyasztását. "Bonyolult méricskélés helyett elég annyit megjegyezni, hogy naponta 8 pohár folyadék elfogyasztása javasolt" - mondja Szűcs Zsuzsanna. "Ebből a mennyiségből legalább 5 pohár legyen víz, a maradék hármon osztozhatnak az egyéb innivalók, például a teák, gyümölcslevek, tejes vagy növényi alapú italok és alkalmanként az üdítők."

A folyadékbevitel során az ételeinknek is fontos szerep jut, és ez viszonylag közismert is. A válaszadók több mint kétharmada tudja, hogy a szervezetünkbe kerülő víz mintegy 70%-át italokból, 30%-át ételekből szerezzük. A fővárosban élők és a felsőfokú végzettségűek vannak leginkább tisztában ezzel, viszont nincs érdemi különbség a nők és férfiak vélekedése között. "Számos étel járulhat hozzá a napi folyadékbevitelünkhöz, ebből a szempontból a leveseken túl a mártások, főzelékek, továbbá a zöldségfélék és a gyümölcsök fogyasztása emelhető ki" - teszi hozzá Szűcs Zsuzsanna.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;Coca-Cola | Kép: pixabay.com)