Jump to content

10 év múlva elfelejthetjük az okosotthonokat?

2018. 10. 12. 16:30

Amekkora divat, úgy fog eltűnni? A szakemberek szerint akár már 10-12 év múlva megszűnhetnek az intelligens otthonok, azaz az internetalapú technológiákkal (IoT) automatizált házak – legalábbis maga az elnevezés.

Ennek oka, hogy a ma még újdonságnak számító technológiák olyannyira hétköznapivá válnak, hogy ez lesz a normális, megszokott formája az otthonoknak, így már nem lesz értelme a megkülönböztető névnek. A nemzetközi szinten több száz milliárd dolláros éves növekedést felmutató iparág hazai fejlődése érdekében a Start it @K&H inkubátorprogram és a Balasys IT Kft. stratégiai együttműködést kötött a startupok támogatására.

Mit is jelent a smart home?

Ezalatt leginkább egy távirányított lakást képzelnek el az emberek. Pedig a fogalom lényege nem az emberi kontroll, hanem éppen az automatikus működés, természetesen az emberi beavatkozás lehetősége mellett. Az ingatlan tehát nem attól lesz „okos”, ha egy gombot megnyomva becsukódnak az ablakok, hanem abban az esetben, hogyha például az esőt érzékelve magától, gombnyomás nélkül történik a folyamat. Mindez ma már technológiai szempontból nem számít luxusnak, sőt a legtöbb funkció az építkezést követően, utólag is beépíthető. Nemzetközi szinten pedig hatalmas, akár több száz milliárd dolláros éves növekedés várható a smart home technológiák és eszközök piacán - írja az m2mzona.hu

A kockázatokra is gondolni kell

„Az IoT-megoldások számtalan előnyt jelenthetnek az okosotthonokban élők számára az energiaspórolástól a kényelmen át a biztonságig. Ahogyan azonban a való életben az egészségünk és testi épségünk megóvása alapvető fontosságú, úgy a digitális térben a személyes adatainkat, a tartalomfogyasztási szokásainkat, az internetes költekezéseinket és online tranzakcióinkat is védeni kell. Ha tehát intelligens otthonról beszélünk, akkor ehhez megfelelő szintű biztonságtechnikai megoldások szükségesek, hiszen a jövőben már nem tolvajkulcs kell a betöréshez, hanem laptop. Úgy látjuk, hogy az inkubátorprogram IoT területen működő startupjai számára az jelentheti a legnagyobb támogatást, ha abban segítjük őket, hogy fejlesztéseik a legmagasabb szintű biztonsági elvárásoknak is megfeleljenek” – mondta az együttműködésről Szomor Bence, a Balasys IT Kft. üzletfejlesztési igazgatója.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;m2mzona.hu | Kép: pixabay.com)