Jump to content

Fókuszban a tisztább levegő és az élhető város

2018. 09. 22. 20:00

Az idén már tizenhetedik alkalommal megszervezett európai mobilitási hét és autómentes nap programjainak célja, hogy a lakosságot az autózás helyett a közösségi közlekedési eszközök használatára, kerékpározásra vagy gyaloglásra ösztönözze. A Magyar Kerékpárosklub, a MÁV-HÉV és a BKK a fővárosban bringás reggelivel is csatlakozott a kezdeményezéshez, és vidéken is hasonló akciók voltak.

Az évek alatt Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampányává vált rendezvénysorozathoz – amelyet szeptember 16. és szeptember 22. között szerveznek meg – tavaly 2500 európai önkormányzat csatlakozott. Magyarországon is évről évre bővül a csatlakozó települések száma: 2018-ban már 260 település várta szemléletformáló és tartalmas programokkal az érdeklődőket.

Az európai mobilitási hét kampánya az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiemelt projektjei közé tartozik, fővédnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Az idén a korábbiaknál nagyobb keretösszeget, 140 millió forint vissza nem térítendő támogatást, a tavalyi keretösszeg kétszeresét fordították a helyi programszervezők munkájának támogatására.

Programok a fenntarthatóság jegyében

Az európai mobilitási hét keretében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. felhívta a figyelmet a már rendelkezésre álló utazási lehetőségekre és bemutatta az elmúlt egy év közösségi közlekedésben elért eredményeit. A BKK és a főváros családi hétvégét rendezett a fenntartható közlekedés jegyében 2018. szeptember 15-16-án az Andrássy úton, ahol változatos programok és ingyenes koncertek várták a látogatókat. A Magyar Kerékpárosklub idén is csatlakozott az akcióhoz, szeptember 20-án szerte az országban, negyven helyszínen reggelivel várta a kerékpárosokat.

A MÁV pedig a program egész ideje alatt a kerékpárosokat díjmentes kerékpárszállítási akciókkal várta, míg szeptember 22-én, az autómentes napon ingyenesen utazhatnak mindazok, akik felmutatják érvényes forgalmi engedélyüket a MÁV-Start Zrt. és a GYSEV Zrt. járatain.

A közösségi közlekedés aránya évről évre nő

A hirado.hu megkeresésére a BKK közölte, hogy értékesítési adatai szerint 2017-ben Budapesten 1575 millió utas vette igénybe a közösségi közlekedést. Ez magában foglalja a BKK, a Volánbusz Zrt., valamint a MÁV-HÉV Zrt. járművein agglomerációban közlekedőket egyaránt.

A BKK 2013 óta minden évben végez úgynevezett modal split-kutatást. Ez a közösségi közlekedés és az egyéni közlekedés részarányát jelenti. Az adatfelvétel reprezentatív, személyes mintavétellel történik.

 

(Forrás: hazesotthon.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)