Az 1800-as évek közepén szárított zöldségekkel és fűszerekkel kezdtek kísérletezni, feltalálták a természetes ízek, aromák tartósításának módszerét, és lecsökkentették a főzéshez szükséges időt. Később sikerült a termékek térfogatát is csökkenteni. Ezt követően megjelentek az expressz levesek, melyeket csak forró vízzel kellett felönteni, és már fogyaszthatók is voltak. Ez az étel volt például az űrhajósok fő tápanyagforrása.

A levesporokkal kapcsolatban a legtöbb kritika a magas sótartalomra irányul. Napjainkban az egészséges táplálkozást nagymértékben szem előtt tartó gyártók csökkentik a nátrium-kloridtartalmat ezekben a levesekben.

Ezeknek a forró vagy hideg frissítőknek a többsége manapság tartósítószer-mentes is. Az egyre fejlettebb alapanyag-feldolgozási eljárásoknak köszönhetően kevesebbet veszítenek hasznos tápanyagtartalmukból, azaz vitamin- és ásványianyag-tartalmukból, valamint zsír-, koleszterin- és energiatartalmuk ugyanakkora lehet, mint a házilag készített leveseknek – ez persze függ az elkészítési módtól és a felhasznált alapanyagtól - írja az MDOSZ.

Természetesen a megfelelő állag és íz eléréséhez a tasakos levesek tartalmaznak adalékként egyéb összetevőket, melyek egyike sem tartósítószer. Szárítással, azaz a víz elvonásával tartósítják az alapanyagokat és az egyéb összetevőket, ami segít abban, hogy a baktériumok, a különböző penész- és élesztőgombák ne szaporodjanak el, ezáltal megakadályozzák a termék romlását. Leggyakrabban ízfokozókat, aromákat, emulgeálószereket és savanyúságot szabályozó anyagokat használnak ezeknél a termékeknél adalékanyagként.