Jump to content

Változás közelít a lakáspiacon

2017. 12. 29. 17:05

Még tovább élénkült a hazai lakáspiac idén a tavalyi évhez képest: országszerte nőttek az árak, és az adásvételek száma is emelkedést mutat. Továbbra is jelentősek a területi különbségek: Budapesten decemberben 543 ezer forint a lakások átlagos kínálati négyzetméterára, ezzel szemben Győrben 336 ezer, Szegeden 257 ezer, Debrecenben pedig 311 ezer forint.

 

A várakozásoknak megfelelően idén is emelkedtek az árak a magyarországi lakáspiacon. Budapesten és a vidéki nagyvárosokban több mint 10 százalékos volt a drágulás mértéke, 2018 azonban megnyugvást hozhat az áremelkedés terén – derül ki az Ingatlan.com országos elemzéséből, amely több mint 200 ezer lakáshirdetés alapján vizsgálta az idei év forgalmát.

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: a drágulás nem meglepetés, továbbra is erős a kereslet az új és a használt lakások iránt, de két fontos változás történt az idei évben.

„A kereslet egyre nagyobb részét hitelből finanszírozzák a vevők annak köszönhetően, hogy 2017-ben minden eddiginél alacsonyabb kamattal lehetett lakáshitelt felvenni” – tette hozzá a szakértő. Balogh szerint másik komoly változás, hogy a fővárosban már nem nő az adásvételek száma, ez pedig jövőre véget vethet a dinamikus áremelkedésnek is. A lakáspiaci növekedés motorja folyamatosan átkerül a vidéki városokba, ahol továbbra is élénkül a forgalom, emelkednek az árak, és új lakások is épülnek. Balogh László hozzáfűzte, hogy a vidék felzárkózása mellett az országon belül továbbra is jelentős különbségek vannak.

Körkép

Budapesten a lakások átlagos kínálati négyzetméterára december végén 543 ezer forint volt, ez 16 százalékos emelkedést jelent 2016 decemberéhez képest. A fővárosi panellakásoknál ezt meghaladó drágulás következett be: az átlagos négyzetméterár ugyanis 19 százalékkal 405 ezer forintra nőtt. A szakportál elemzése kiemeli, hogy a panelek iránti kereslet emelkedése azzal magyarázható, hogy a téglalakásokhoz képest átlagosan 20-40 százalékkal olcsóbbak, és viszonylag kis alapterületen több helyiséget nyújtanak.

A vidéki városok közül Győrben a téglalakások ára 9,1 százalékkal 357 ezer forintra emelkedett, a paneleknél pedig 9,6 százalékkal 287 ezer forintra ugrott az átlagos négyzetméterár. Debrecenben a téglalakásoknál 10 százalékkal 330 ezer forintra, a paneleknél 12 százalékkal 270 ezer forintra nőtt az átlagár. Szegeden a téglalakásoknál 9,6 százalékos, a paneleknél viszont 20 százalék feletti áremelkedés történt, így az előbbiek négyzetmétere 274 ezer forint volt december végén, utóbbiaké pedig 233 ezer forint.

 

(Forrás: hazesotthon.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)