Jump to content

Stagnálnak a lakáspiaci árak, és egyre bővül a kínáltat

2016. 11. 13. 16:05

A 2017-es évre jósolt áremelkedés stabilizálódása úgy tűnik tényleg bekövetkezhet.

Banai Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője, a jegybank legfrissebb lakásárindex jelentését ismertetve arról beszélt, hogy Az utóbbi egy évben az építési engedélyek száma jelentősen megemelkedett, amiből arra lehet következtetni, hogy jövőben több új lakás jelenik meg a piacon és a második negyedévben megállt az áremelkedés.

A budapesti lakásárak kimagasló emelkedését magyarázva a befektetési típusú kereslet szerepét emelte ki, amelyet az alacsony általános hozamkörnyezetben elérhető viszonylag magas hozam szít. A másik oknak pedig a turisztikai típusú ingatlankiadást jelölte meg, amiről azonban viszonylag kevés adat áll rendelkezésre csakúgy, mint ahogy a külföldiek budapesti lakásvásárlásairól is szeretne több hiteles adathoz jutni az MNB.

A budapesti lakások árszínvonala még az utóbbi időben tapasztalt meredek emelkedéssel is éppen hogy eléri a 2008 előtti szintet reálértéken - hangsúlyozta Banai Ádám. Hozzátette, hogy az MNB azért követi különös figyelemmel nyomon az ingatlanok árának alakulását, mert a hirtelen visszaesés, például, a bankrendszerben jelentősen kihat a lakáshitelek jelzálogfedezetére.

Az MNB-lakásárindex legfrissebb, második negyedévi adatai szerint egyre nagyobb a főváros és az egyéb települések közt megfigyelt különbség, de április és június között már megállt az index emelkedése. A lakásárak országos átlaga az első negyedévihez képest mindössze 0,1 százalékkal emelkedett, ezen belül Budapesten 4,0 százalékkal nőtt, míg a vidéki városokban 2,0, a községekben 0,1 százalékkal csökkent az árszint. Az inflációval korrigálva csökkent az árszint: a 2,9 százalékos budapesti emelkedéssel szemben a városokban 3,1, a községekben 1,2 százalékkal alacsonyabbak voltak a lakásárak, mint az előző negyedévben.

Éves összevetésben országos átlagban 10,1 százalékkal emelkedtek az árak, de a budapesti 25,3 százalékos drágulással szemben a többi városban csak 4,9, a községekben 3,2 százalékkal nőttek az árak.

 

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon  Facebook oldalát!

(Forrás: hazesotthon.hu;MTI | Kép: pixabay.com)