Jump to content

Bekamerázzák a lakásokat?

2016. 08. 24. 09:05

A magyarok szerint elsősorban otthonaik távfelügyelete terjed majd el leginkább a közeljövőben, de nagyon sokan bíznak a napelemes rendszerekben is – derül ki egy friss kutatásból. A robotokra és okosmegoldásokra már kevesebben adták le voksukat.

A különböző innovatív, technológiai újdonságok pár éven belüli elterjedését a magyarok 20-40 százaléka tartja valószínűnek a lakásokban. A K&H biztos jövő indexe szerint a megkérdezettek a legvalószínűbbnek a lakások távoli felügyeletének elterjedését tartják, a legkevesebb szavazatot pedig az automatizált és távvezérlésű okos otthonok kapták. Arra, hogy utóbbiak pár éven belül tömegesen jelennének meg, csak 19 százalék számít. Ellenben a lakások távoli felügyeletének elterjedése a megkérdezettek közel fele, 47 százalék szerint pár éven belül bekövetkezhet, 35 százalék szerint azonban ehhez évtizedek kellenek. Elsősorban azok számítanak a távoli lakásfelügyelet térnyerésére rövid távon, akik jól ellátott háztartásban élnek.

Alternatív energia és takarítórobotok

A második legvalószínűbb háztartásokban is megjelenő technikai újítás a napenergia-felhasználás lett. A válaszadók 40 százaléka számol azzal, hogy ez a megoldás pár éven belül tömegesen jelenik meg a háztartásokban, 48 százalékuk úgy látja, évtizedek múlva lehet mindennapos a napenergia a magyar háztartásokban, tízből egy válaszadó szerint csak kevesen lesznek azok, akik erre az energiaellátási formára voksolnak. A fővárosiak számítanak legkevésbé a háztartási napenergia-forradalomra. A geotermikus energia és a hőszivattyú pár éven belüli elterjedésére már csak 26 százalék számít.

A takarítórobotokról 25 százalék nyilatkozott úgy, hogy a következő években elterjedhetnek a magyar piacon. Leginkább a harmincas korosztály tagjai, a nagyobb településeken és a kisebb lakásokban élők várják a takarítórobotokat.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon  Facebook oldalát!
Forrás: hazesotthon.hu/profit7 | Kép: pixabay.com