Jump to content

Furcsa húsvéti babonák nyomában

2016. 03. 23. 09:01

Ha húsvét, akkor locsolkodás, piros tojás, és sonka. Az ünnepi hiedelemvilág azonban ennél sokkal izgalmasabb, tarts velünk és fedezd fel a rég elfeledett babonákat!

Alig néhány évtizeddel ezelőtt még babonák, hiedelmek, szokások tucatja övezte a húsvétot, mára azonban javarészük feledésbe merült. Néhányukat azonban érdekes megismerni, mert ki tudja, akár szerencsét is hozhat!

A húsvét három pillére, amit még az is ismert, akinek fogalmas sincs, mit ünneplünk: a locsolkodás, piros tojás és sonkaevés. Ezenkívül viszont csomó hiedelem kapcsolódik az ünnephez, lássuk melyek ezek:

  • Egy húsvéti babona szerint, aki virágvasárnap magot vet, annak virágai másokénál sokkal illatosabbak lesznek.
  • Aki pedig a húsvét első napján hideg vízben fürdik, az állítólag jó egészségnek övend egész évben.
  • De a ruhaválasztás sem mindegy! Hasonlóan az előző hiedelemhez, aki húsvétkor új ruhát visel, egész évben szerencsés lesz.
  • A barka is fontos kelléke az ünnepnek, nem véletlenül. Úgy tartja a fáma, hogy a barka képes gyógyítani, így a hívőt, aki kilépve a templomból lenyel egy szem barkát egész, állítólag egész évben elkerüli a torokfáját és a gyomorbántalom.

Az evéssel kapcsolatos babonák is szép számban jelen voltak:

  • A megszentelt húsvéti sonka csontját a gyümölcsfákra aggatták a bőséges gyümölcstermés érdekében.
  • A húsvéti kalács morzsáit a tyúkoknak adták, hogy sok tojást tojjanak.
  • Egy darab megszentelt tojást ketten ettek, hogy ha eltévednének, eszükbe jusson, kivel ették a húsvéti tojást.
  • Ellenben a húsvét vasárnap és hétfőn mézet tilos enni és kölcsön adni sem javallott.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon  Facebook oldalát!
(Kép: organicconnectmag)