Jump to content

Nem mehet ez így tovább az albérleti díjakkal

2016. 02. 27. 16:00

Az albérleti árak hirtelen robbanása a mai napig érezhető. Az elszállt havidíjaknak azonban gátat szabhat az, hogy egyre többen vásárolnának, mint bérelnének. A szakértők szerint árak mára megtorpantak, és elképzelhető, hogy a jövőben a bérlők számára kedvező irányba változik a piac. De hogy csapódik ez le a mindennapokban?

A bérleti díjak jelentős emelkedésének egyik oka az úgynevezett Airbnb. Az internetes szállásközvetítő működésének lényege, hogy rajta keresztül a tulajdonosok turistáknak adhatják ki a lakásaikat néhány napokra. Az így felajánlott lakásért naponta 50-80 eurót, vagyis 15-25 ezer forintot is el lehet kérni mérettől függően. Csak a fővárosban több ezer ilyen céllal kiadó lakás található.

Csökkent tehát a hosszú távra bérelhető lakások száma, a kereslet viszont nem, ezért az árakat bátran lehetett emelni. Lassan már képtelenség kifizetni egy albérleti lakást. Jelenleg egy másfél szobás lakásért is simán elkérnek 120-140 ezer forintot, egy két hálószobás lakás pedig 180-200 ezer forintról indul.

Viszonylag a legtöbbe Debrecenben kerül az albérlet, ahol a nettó fizetés 68 százalékát kell havonta kifizetnie annak, aki lakást vesz ki. A hajdú-bihari városban egy 2 hálószobás lakás 120 ezer forint körül van.

Budapesten az V. kerület a legdrágább, ott az átlagfizetés 88 százalékába kerül egy albérlet.

A nagy kereslet miatt a lakást kiadók voltak nyerő helyzetben, akik bármilyen feltételt szabhattak és sok esetben fütyülnek a bérlők igényeire: a legkisebb átalakításhoz sem járulnak hozzá, ha például nem tetszik a rózsaszín fürdőszoba, de olykor még a mosdókagyló cseréjét sem lehet elérni.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint azonban végtelenségig nem lehet emelni az bérleti díjakat, ha nem emelkednek számottevően a bérek, az albérletárak emelkedése is előbb-utóbb megáll.

A szakértő hangsúlyozta, hogy a keresleti oldalon eltolódás figyelhető meg, egyre többen vannak, akik nem bérelni, hanem vásárolni akarnak.

A kormányzati támogatásoknak is köszönhetően összességében rendkívül nagy az érdeklődés az ingatlan piacon, miközben az albérletet kereső köre nemhogy nőne, inkább szűkül.

2016 januárjában 9 százalékkal keresetek kevesebben bérelhető lakást, mint egy évvel korábban, így az árak megtorpantak, és elképzelhető, ezután már a bérlők számára kedvező irányba változik a helyzet. Az, hogy miként alakul a lakáspiac albérlői oldala az még a jövő zenéje, de csökkeni, minimum stagnáló árakkal számolnak a szakértők.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon  Facebook oldalát!
(Kép: propertymanager.com Forrás: hazesotthon.hu/hirado.hu)