Jump to content

Mit jelent az „i” az iPhone nevében?

2016. 02. 25. 12:54

A kisbetű először az iMac idején jelent meg, még 1998-ban, s azóta is ott fityeg a harapott almás készülékeken.

Először is: tökéletesen biztosak nem lehetünk az okában. Másodszor: mint szinte minden az Apple esetében, úgy ez is Steve Jobsból vezethető le. Mikor bemutatkozott a számítógép, Jobs úgy gondolta, a legfontosabb célja ennek az eszköznek az internet, ezért jött mindenek elejére az „i”.

De ez még messze nem minden.

Steve Jobs mondott még több fontos „i”-t az interneten kívül, amit az Apple-nek hangsúlyozni kell: individual (hevenyészett fordítással: egyéni, egyedi), instruct (oktató), inform (tájékoztató), inspire (inspiráló, motiváló, serkentő).

Innét kezdve a cég szinte minden termékére rátette az „i”-t, a szoftverektől (iTools) a hardverekig (iPod).

Persze nem volt ez sem szeplőtelen fogantatás: volt például némi per is a Cisco és az Apple között, mert az előbbi birtokolta az iPhone védjegyet. Aztán szépen minden vita elcsitult: voltak Cupertinónak érvei.

Valamit azonban mintha lassan kezdene veszíteni fényéből az „i” az Apple mai vezetőinek szemében: több új harapott almás márka, köztük az Apple TV és az Apple Watch már elhagyta.

Nyilván semmi sem lehet véletlen egy ennyire marketingre kihegyezett cég tevékenységében: talán az eredeti cégnevet, az Apple-t akarják teljesen az előtérbe tolni.



További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon  Facebook oldalát!
(Kép: fansided.com Forrás: hazesotthon.hu/hirado.hu)