Jump to content

Magányra vágysz? Béreld ki magadnak a Veszprém megyei falut, Megyert!

2016. 02. 21. 19:20

A falu annyira felkapott lett, hogy gyakorlatilag nyárra az összes hétvége már most le van foglalva. Ha még idejében kattangatsz, talán egy forró nyári hátköznapra még lecsaphatsz rá!

A falu 2015 eleje óta bérelhető. Pajer Kristóf polgármester elmondta, hogy az elmúlt évben 4200 éjszakát töltöttek a vendégek a településen, amelynek egy-egy utcáját vagy házát, de akár az egészét is ki lehet venni. Utóbbi napi 210 ezer forintba kerül. Megyert jellemzően 3-4 napra veszik ki, de nem ritka az egyhetes tartózkodás sem. Érkeztek vendégek Ausztráliából, Afrikából, Svédországból és az Egyesült Államokból is.

A falu népszerű esküvői helyszínné vált, az első évben hét pár fogadott örök hűséget egymásnak az ország legkülönbözőbb pontjairól, 2016-ra pedig már 11 foglalás érkezett - mondta Pajer Kristóf.

Hozzátette, hogy a Megyerre érezőknek lehetőségük van arra is, hogy rövid ideig részt vegyenek a falu ügyeinek intézésében. Egy esetben például a faluban házasodó egyik pár férfi tagja vállalt alpolgármesteri szerepet, de volt olyan eset is, amikor egy kiránduló iskolás csoport osztályfőnöke lett rövid időre a település alpolgármestere.

A település üzemeltetésére létrehozott Megyer Vendéglátó Szociális Szövetkezetben nyolcan dolgoznak, ők szolgálják ki a vendégeket, főznek, mosnak, rendben tartják a környezetet.

Megyer állandó lakóinak száma 39, hét vendégháza és négy hektár termőföldje van. Ezen adottságok mellett - újabb ötletekkel gazdagítva a programot - a hétköznapokon is egyre több vendéget szeretnénk fogadni - összegezte a polgármester.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon  Facebook oldalát!
(Kép: bstatic.com Forrás: hazesotthon.hu/MTI