Jump to content

Szervízdíj mellett a tiszta levegőt is felszámolta egy kínai vendéglátós

2015. 12. 18. 09:00

Hatósági figyelmeztetésben részesült egy kelet-kínai étterem tulajdonosa, mert felárat számított fel a tisztított levegőért, amit fel is tüntetett a számlán. Rendelésenként 1 jüant, azaz kb. 45 forintot számított fel a tiszta levegőért.

A Csiangszu tartományi Csangcsiakang fogyasztóvédelmi felügyelősége a dokumentált panaszok nyomán indított vizsgálatot, és hírek szerint végül jobb belátásra bírta a vendéglőst. A nyomozás végén arra a megállapításra jutottak, hogy a tisztított levegő extra díjáról előzetesen tájékoztatnia kellett volna a betérő kuncsaftokat.

A hivatal úgy érvelt, hogy a levegő "természetes erőforrás", amelyet nem fizettethetnek ki senkivel akarata ellenére. Vagyis ha valaki nem kér a jó levegőből, nem kényszeríthető annak megvásárlására, viszont a levegővételtől sem tiltható el. Hozzátették, az étkezdének amúgy kötelessége jó körülményeket teremteni a vendégei számára.

A tulajdonos azzal védekezett, hogy ily módon kívánta a légtisztító berendezés, a szűrők és az üzemeltetés árát behozni. Végül azonban megígérte, hogy törli a pénztárgép programjából a szóban forgó tételt. Azt is mondta, nem tudta, hogy az árképzési szabályok nem teszik lehetővé az effajta szolgáltatás megfizettetését.

A közösségi médiában véleményt alkotók nem ítélték el egyértelműen a nagy visszhangot kiváltó eset főszereplőjét, sőt, volt, aki kijelentette, szívesen fizetne a tiszta levegőért, csak ne lepjék meg a számlával.

Kínában szinte állandóan szmogos a levegő, amit az ehhez hasonló dörzsölt emberek ki is hasznának. Nem az étterem tulaja volt az első, aki levegőt árult pénzért. A Vitality Air nevű, Edmontonban tavaly alapított cég hamar meggazdagodott az ázsiai vásárlókon, a luxuscikknek számító friss levegőt árulva.



További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!
(Kép: globalvillagebrisbane.com Forrás: hazesotthon.hu/MTI)