Jump to content

Méregdrága absztrakt festmények II.rész

2015. 12. 03. 12:30

Vannak a művészetnek olyan zugai, melyekbe kevesen nyerhetnek bepillantást. Ilyen például egy absztraktfestmény aukció, ahol a műkedvelők eszelős összegeket költenek a hétköznapi ember szerint „ilyet a lányom is tud festeni” kategóriájú képekre. Gondolnád, hogy a képen látható festmény, átszámítva 2,2 millió amerikai dollárt ér?

Ha szereted a művészetet, főként az festészet azon változatát, ahol azt képzelsz a vásznon látott dologba, amit akarsz (lsd.: absztrakt), akkor imádni fogod az alábbi összeállítást. Ám ha kevésbé vagy fogékony a művészet jelen ágazatára, akkor is imádni fogod, már csak azért is, mert rácsodálkozhatsz, mire verik el a felső tízezer tagjai, a nehezen megkeresett dollármillióikat.

Balról jobbra haladva az első Barnett Newman – “White Fire I” – 3,8 millió dollár értékű festménye, ami a jelenlegi árfolyam szerint 1 116 706 000 milliárd forint, a második Christopher Wool – “Blue fool” – 5 millió dolláros képe, ami 1 469 350 000 forint körül mozog.

A harmadik kép (a kék), Mark Rothko – névtelen – 28 millió dollárt érő képe. Az utolsó festmény Christopher Wool – “Rise” – 29,9 millió dolláros képe, amit inkább át sem számítok.



További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!
(Kép: icreativeideas.com)