Jump to content

Úszó város a tenger közepén

2015. 11. 14. 19:00

Freedom Ship International egy olyan grandiózus méretű hajó megtervezését tűzte ki célul, ami úgy működik, akár egy város. A tervek szerint 50 000 lakos férne el rajta, fél tucat iskola, kórházak, üzletek, parkok és egyéb, a mindennapi élethez szükséges dolgok.

A floridai Freedom Ship International eddig nem látott hajóépítésbe vágta fejszéjét. A Freedom Ship névre keresztelt gép, azaz a Szabadság hajó a maga méreteivel a világ legnagyobbja lenne.

A hajó 1371 méter hosszú és 106 méter magas lesz, és a tervek szerint egy évet töltene a vizeken, ezalatt kétszer kerülné meg a Földet.

Az építendő hajóra úszó városként is szoktak hivatkozni, ami nem meglepő, tekintve, hogy a hajó állandó „lakossága” 50 000 fő lesz. Mellettük további 30 000 látogatónak, 20 000 fős legénységnek és 10 000 éjszakai vendégnek is tudnak majd helyet biztosítani a fedélzeten. Épp ezért iskolákat, kórházakat, művészeti galériákat, üzleteket, parkokat, kaszinókat és egy 1,7 millió négyzetméteres bevásárlóközpontot is terveznek a hajóra. A látogatókat és éjszakai vendégeket repülővel vagy hajóval szállítanák a gigantikus úszó városhoz, ugyanis a hajó tetején repülőtér, a hajó hátuljában pedig dokkoló öböl lesz.

A Freedom Ship energiaellátását természetes módon, napelemekkel és a hullámzás, és vízenergia kiaknázásával tervezik fedezni. A megépítési költség ennek ellenére is elég magas, egészen pontosan 10 milliárd dollár.

Ha elkészül, ez lesz a világ legnagyobb hajója, ami egyben a világ első úszó városa is lesz.




További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!
(Kép: griffithenergyservices.com)