Jump to content

Álomotthon - Castello di Reschio

2014. 08. 04. 18:48

Ki ne álmodott volna már arról, hogy van egy toszkán dombok között megbújó csodaszép villája? Nos, vannak, akik nem csak álmodozni tudnak róla, hanem birtkolnak is egy ilyet. Ilyen például Antonio Bolza gróf és felesége, akik ráadásul a nagyközönséggel (vagyis a vastag pénztárcájú turistákkal) is megosztják otthonukat.

Umbria és Toszkána határán, egy 3000 hektáros birtok tulajdonosa Bolza gróf, melyet 50 kisebb és elhagyatott parasztházzal együtt vásárolt meg 20 évvel ezelőtt. A tehetős és jó ízléssel megáldott házsapár mindetn épületet felújított, ráadásul úgy, hogy a házak semmit se veszítsenek a hagyományos toszkán építészeti stílus bájából, mégis minden igényt kielégítsenek.

A grófi család ráadásul mindezt nem ölbe tett kézzel nézte, hiszen a házaspár Londonban tanult építész fia vezette a feljújítást, a grófné gondoskodott a modern, ám mégis hagyományosan olaszos belső kialakításról, a birtokoz pedig továbbra is családon belül üzemeltetik. Így aki házat akar vásárolni vagy bérelni errefelé, és kellemesen akar kikapcsolódni, ne féljen: a Bolza család mindent kézben tart. Saját étteremmel, programszervezéssel állnak rendelkezésre, a gróf pedig ha kell, maga intézi a vendégeknek az operajegyeket vagy a virágültetést a kertben.