Jump to content

Adventi kisokos - miért készítünk adventi koszorút?

2015. 12. 01. 16:00

Az adventi koszorú előde már az 1800-as évek derekán megjelent, azóta pedig késztése hagyománnyá vált. Azonban sokan nem is tudják honnan ered ez a szokás, és azt sem, hogy eredetileg milyen színek tartoznak a koszorúhoz.

Az adventi koszorú és gyertyagyújtás a keresztény kultúrkörben a karácsonyt és az azt megelőző négy vasárnapot felölelő idő intervallumot jelenti. A hagyomány szerint advent első vasárnapján (azaz tegnap előtt) meggyújtják az adventi koszorún az első gyertyát.

Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készül, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín. A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon. Mindegyikük egy fogalmat szimbolizál: hit, remény, öröm, szeretet.

A katolikus egyházban advent liturgikus színe a lila, mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnapon az Úr eljövetelének közelségét ünneplik; e nap liturgikus színe a rózsaszín.

Egyébként adventkor a 19–20. század óta szokás koszorút készíteni. Az adventi koszorú ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig



További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!
(Kép: pinterest.com)