Talán utóbbi a legnehezebb feladat, hiszen a magnólia fa viszonylag ritka. Más kertjéből pedig nem illik lopkodni, mert egy értékes, gyönyörű fáról van szó. Mindenesetre ha ezt az akadályt sikerül leküzdened, és be tudsz szerezni nagyjából 50 db levelet, már nyert ügyed van.
Ezen kívül szükséged lesz még egy hab koszorú-alapra, ezüst vagy arany festékszóróra, ragasztóra, meg néhány pici piros karácsonyi díszre, melyet helyettesíthetsz piros bogyós gyümölccsel, például csipkebogyóval is.
Fontos, hogy a magnólia leveleket szárukkal együtt tépd le a fáról, hogy bele tudd szurkálni őket a habszivacsba. A levelek egy részét festékszóróval fújd be ezüst vagy arany színűre, majd pedig tűzd bele szép elrendezésben a koszorúba. A biztonság kedvéért ragasztót is kenhetsz a szárakra, hogy erősebben tartsanak a koszorúban, Csináld egészen addig, amíg teljesen el nem tűnik a koszorú alap, majd a végén díszítsd a piros díszekkel vagy bogyókkal az egészet. Gyönyörű, elegáns, karácsonyi színekben pompázó ajtódíszed lesz!
(Fotók: daisymaebelle)