Álomotthon kategóriában sok mindent láttunk már, egy full panorámás szikla tetejére épült házra már szinte fel sem kapjuk a fejünket. Na de egy ház, ami a tengerparti sziklába épült? Az azért már ritka.
A legtöbb természetszerető ember kertje minden talpalatnyi helyét beültetné növénnyel és virággal. A talpalatnyit akár szó szerint is lehet érteni, hiszen az Opiary piacra dobta élő kertibútor kollekcióját, mely amellett, hogy avantgárd külsővel rendelkezik, még növénytartóként is funkcionál.
Nehéz szebb lakóotthont elképzelni, mint egy hófehér vályogházat egy görög szigeten. Mykonos csodálatos partjai és élénk éjszakai élete mellett igazán szerencsés, aki a Mina One villát birtokolja.
Minden nő álma, hogy otthonában legyen egy hatalmas, töménytelen mennyiségű ruhát elnyelni képes saját helyisége, avagy gardróbszobája. Az olasz dizájnercsapat, a Gruppo Euromobil ilyen álmokat szretne megvalósítani.
Sokan próbálták már létrehozni a tökéletes pihenést szolgáló ágyat, ám kevesen jártak eddig sikerrel. Hiszen nem csak a méret, a forma és a fekvőhely kényelme a fontos, hanem az is, hogy tényleg pihenető legyen benne az alvás.
A Google-nél nem lehet rossz dolgozni. A világ egyik legnagyobb vállalata ugyanis arra is figyel, hogy dolgozói a pihentető alvás lehetőségét is megkapják - munka közben.
Kissé pepecselős, de egyszerű és szép lakásdekorációs ötlet kavicsokkal díszíteni. Az alapanyagot könnyű beszerezni: tengerparti nyaralásról, a játszótérről vagy akár dekorboltból is lehet szerezni gömbölyű kavicsokat.
A helysórolás általában mindig kompromisszumokkal jár. Kivéve, ha a Sofista dizájnos nappali bútorát választjuk, mely 3 az 1-ben kanapéként vagy egy egész ülőgarnitúraként is használható.
Ki mondta, hogy egy könyvespolc csak és kizárólag vízszintes polcokból állhat? Ha van elég helyed, és szeretsz kísérletezni, próbáld ki a piramis könyvespolcot!
Ha valakinek fullpanorámás, óceán-aprti telke és töménytelen pénze van, könnyen elszalad vele a ló az építendő ház külsejét illetően. Ez a chilei luxus ingatlan viszont nem a csicsás flikk-flakkok miatt látványos, hanem azért, mert a végtelenül leegyszerűsített vonalak nem vonják el a figyelmet a z óceánról.
Nincs is jobb, mint egy olyan bútordarab az otthonunkban, amely a nyári vakációra emlékeztet, igaz? Ilyenek ezek a tengerparti gömbölyű kavicsokra emlékezetető ülőalkalmatosságok!
Raklapokat ajnározó sorozatunk utolsó része következik, mellyel megpróbáljuk felhívni a figyelmet arra, hogy egy raklap a világ legegyszerűbb és legolcsóbb barkács eleme lehet, mellyel méregdrága berendezési tárgyak beszerzését spórolhatjuk meg.