A komposztálás a vidéki gazdaságokban már egyre inkább elterjedt gyakorlat. Felmérések szerint egy átlagos háztartásban keletkező hulladék mennyiségének akár 20-50 százalékát is lehetne komposztálni. Igen ám, de mit tegyünk, ha
Az Országgyűlés ma kezd tárgyalni az önkormányzati bérlakások megvásárlását lehetővé tevő kormánypárti törvénymódosító javaslatról.
Tovább gyorsult a lakásárak emelkedésének üteme márciusban az Egyesült Államokban, mivel a szűkös kínálat és az erős kereslet közepette továbbra is licitháborúk dúlnak a vásárlók között.
Egyes felmérések szerint a fővárosi kerületek szintjén évente százhúsz-százötvenmillió forint veszteséget jelentenek csak a bérlők által felhalmozott és ki nem fizetett tartozások. Magyarországon az emberek többsége saját tulajdonú ingatlanra vágyik
A felnőtt lakosság 30 százaléka szívesen költözne Magyarországon belül új helyre jobb munkalehetőség reményében, vagy magánéleti okok miatt, a 18-39 év közöttiek körében pedig ez az arány eléri a 47
Az ABB nemzetközi felmérése szerint tízből kilenc építőipari vállalkozás 2030-ra a szakképzett munkaerő kritikus mértékű hiányával számol, 81 százalékuk pedig azt állítja, hogy a következő 10 évben robotokat fognak bevezetni.
Idén márciusban mesterséges fecskefészkek kihelyezésével hívta fel a figyelmet a biológiai sokféleség megőrzésére az Agrárminisztérium, május elején pedig konténeres gyümölcsfák találtak otthonra Budapest belvárosában. Nagy István miniszter a közösségi fórumon
Az ABB nemzetközi felmérése szerint tízből kilenc építőipari vállalkozás 2030-ra a szakképzett munkaerő kritikus mértékű hiányával számol, 81 százalékuk pedig azt állítja, hogy a következő 10 évben robotokat fognak bevezetni.
Az év hátralévő részében is erős maradhat a kereslet az ingatlanpiacon a Duna House májusban végzett, reprezentatív kutatása szerint.
A megyei jogú városokban a használt ingatlantípusok közül a családi, az iker- és sorházak négyzetméterára nőtt a legnagyobb mértékben, átlagosan 18,7 százalékkal az év első négy hónapjában az előző év
Éves összehasonlításban ugyan még csökkentek, de az előző hónaphoz képest már emelkedtek a magyarországi albérletárak idén áprilisban: az éves csökkenés 0,3 százalékos volt, a havi drágulás azonban már 1,3 százalékot
A kitöltők kevesebb mint egynegyede tudta csak, hogy a vevő felelőssége ellenőrizni az ingatlan-nyilvántartás adatait, mielőtt kifizeti a foglalót, és ennek elmulasztása súlyos következményekkel járhat, mert tízből négy lakásvásárlás esetében