Tavaly a garázsok 18 százalékkal drágultak az értékesítési adatok szerint, átlagáruk meghaladta az 5 millió forintot - közölte hálózati adatai alapján az Otthon Centrum.
Több millió forintos segítséget jelent ingatlanvásárlásnál a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) járó illetékmentesség, hiszen az így megspórolt összeg beépülhet az önerőbe. Ezáltal a családok nagyobb összegű hitelt is felvehetnek, a
A biztosítókkal való konzultációkat követően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) módosította a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) feltételeit, ami további kedvezményeket és gyorsabb ügyintézést jelenthet az ügyfeleknek.
Az elemzők által várt 1 százalékos csökkenés helyett jelentősen, 6,7 százalékkal nőtt az eladott használt lakások száma januárban az Egyesült Államokban decemberhez képest.
Az év elején az eredeti kínálati árat több mint 3 százalékkal növelték a hirdetés első 30 napjában árat változtató tulajdonosok és ingatlanközvetítők, ami azt jelzi, hogy az eladók élénk kereslettel
Az OTP Ingatlanpont közleménye szerint Magyarország népessége évtizedek óta folyamatosan csökken és ez a tendencia hatványozottan igaz volt a kistelepülésekre. Ennek a folyamatnak az ellensúlyozására vezették be 2019 júniusában a
Megvásárolja a Költözzbe.hu, az Újotthon.hu és a Startlak.hu ingatlanhirdetési portálokat az OTP Csoport - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.
Tavaly a használt családi házak értékesítéséhez átlagosan 154 napra volt szükség, a tégla lakások ennél rövidebb időt, átlagosan 110 napot töltöttek a piacon, a panellakások pedig a leggyorsabban, átlagosan 82
A ReportLinker jelentése szerint a vízgazdálkodás és az energiahatékonyság iránti növekvő kereslet hatására az intelligens fogyasztásmérők piaca 2026-ra várhatóan eléri a 29,8 milliárd dolláros szintet.
Megközelítette a koronavírus-járvány előtti szintet az Európai Unióban végzett gazdasági tevékenység miatti üvegházhatású gázok kibocsátása 2021 harmadik negyedévében - közölte az unió statisztikai hivatala (Eurostat) kedden.
Az eMAG-Extreme Digital négy kategóriában tapasztalta az eladások növekedését a gyermeket nevelő családoknak járó személyijövedelemadó-visszatérítések folyósítása nyomán. A háztartási gépek, számítógépek, mobiltelefonok és lakberendezési cikkek forgalma ugrott meg jelentősen a
Német szakemberek bebizonyították, hogy igaz az a régi mondás, miszerint minden út Rómába vezet. Egy algoritmust fejlesztettek, amely vizuálisan mutatja, hogyan lehet leggyorsabban eljutni Európa bármelyik pontjából az olasz fővárosba.