2019 első negyedévében az országos munkaerőpiaci helyzettel összhangban tovább nőttek az órabérek a diákmunkaszegmensben.
Az otthonterkep.hu reklámjaival a honlapot működtető Mapsolutions Zrt. megtévesztette a fogyasztókat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint, ezért figyelmeztették és új eljárásrend kialakítására kötelezték a céget.
Versenyhivatali figyelmeztetést kapott az ingatlan.com Zrt. jogsértő szlogenjei miatt, az online hirdetési felületet működtető cég bírságot nem kapott.
A fővárosi ivóvízben még az Európai Unió által 2013. december 25-én csökkentett,10 mikrogramm/literes határértéket sem éri el az ólomkoncentráció, a budapesti átlagérték mindössze 1,5 mikrogramm/liter - közölte a Fővárosi Vízművek
Az újonnan piacra kerülő lakások száma 2015 óta nem látott szintre csökkent az első negyedévben. A meghirdetett projektekben 1350 lakás épül, míg az elmúlt három évben negyedévente átlagosan 2300 új
Fogszuvasodást vagy akár rákot is okozhat az egészségesnek tartott aktív szenes fogkrém egy új tanulmány szerint.
Tavaly az egész évet tekintve erős kereslet mellett jelentősen emelkedtek a lakásárak, éves szinten országosan 15,2 százalékkal, Budapesten pedig 22,9 százalékkal, ezzel a fővárosban emelkedett a túlértékeltség kockázata, az árak
A MagNet Bank tizedik alkalommal biztosít lehetőséget ügyfeleinek, hogy társadalmi szervezeteket támogató kezdeményezésén – a Közösségi Adományozási Programon (KAP) – keresztül fontos ügyeket támogathassanak a bank profitjából. A MagNet Bank védjegyévé vált KAP programban 2019-ben összesen 45.926.080 forint keresi gazdáját. (X)
Az ágymatracok online forgalmazásával foglalkozó cég év elején nyitott a Glow lámpával az intelligens otthonok piaca felé. Az okostelefonról is irányítható készülék gesztusvezérléssel is átállítható.
Bár hamarosan a légkondik időszaka következik, de jó tudni, hogy a Radbot használatával akár 30%-kal is csökkenthetők a fűtési költségek.
Az egész tavalyi évet tekintve erős kereslet mellett jelentősen emelkedtek a lakásárak, éves szinten országosan 15,2 százalékkal, Budapesten pedig 22,9 százalékkal. Ezzel a fővárosban emelkedett a túlértékeltség kockázata, az árak
A közelgő gyereknap alkalmából egy kis játékra szeretnénk invitálni minden rajzolni szerető gyermeket!