Jump to content

Kellemetlen szagforrás a konyhában: a mikró

2017. 02. 03. 15:05

Van az az állapot, amikor a mikrohullámú sütő olyan szagot áraszt, hogy még az étvágyad is elmegy tőle. A hetek, netán hónapok óta gyűlő illataromát egy remek házi szerrel pillanatok alatt meg lehet szüntetni.

Még a nagytakarítás során is gyakran elfeledkezünk a mikrohullámú sütő belsejéről. Bár ez nem egyed eset, elvégre a sütő belsejét is csak hébe-hóba sikáljuk ki, amikor épp eszünkbe jut. Emiatt senkire sem kell rásütni az igénytelenség billogját, elvégre a fent említett két tárgyat tényleg, ritkán takarítjuk ki, belülről legalábbis.

A rendszeres használat miatt, viszont nem csak a külső, hanem a belső takarításra is szükség van, legalább kéthetente egyszer, sőt. A kihívás része viszont itt jön a dolognak, mert aki próbálta már levakarni a mikró oldalára rászáradt paradicsomleves maradékot, vagy a húsról lerobbant szószt, az tudja, hogy nem egyszerű vállalkozás.

A látványos maradékfoltok mellett a mikró szagának is érdemes egy bekezdést szánni, ugyanis durva szagot áraszt néha nap, ha már összegyűjt benne annyi maradék, hogy az magától is bűzölögjön. Ráadásul a szerkezet igen hamar átveszi az adott étel illatát, így ha rendszeresen fűszeres kaját, vagy kávét melegítünk benne, az intenzív illatok a mikró részévé válnak.

Tisztítás házilag, szenvedés nélkül

A szagsemlegesítés első lépcsőfoka a szennyeződések, és ételmaradékok eltüntetése. Ezt két lépésben megteheted. Először is önts egy mikró-biztos tálba egyenlő arányban vizet és ecetet. Fél csésze mindkét összetevőből elég, de ha durva a helyzet, akkor egy-egy csésze is szóba jöhet. Az egyvelegbe helyezz egy fa spatulát vagy valamilyen vastagabb fa pálcikát, mert így a felforrt folyadék nem fog szétrobbanni a mikró belsejében.

A második lépésben tedd be a tálat a mikróba, és melegítsd 5-10 percig, majd hagyd néhány percig bezárva gőzölögni. Ha kész, tűzálló kesztyű segítségével vedd ki a tálat. Márts bele a folyadékba egy szivacsot és töröld le a szennyeződéseket a mikró belső falairól. Ha igazán jól dolgozott a forró ecetes víz, akkor dörzsölnöd sem kell.

Szagsemlegesítés

A tiszta mikró már kevésbé fog kellemetlen szagot árasztani, de a teljes tisztaságért nem árt még egy kicsit dolgozni. A szagsemlegesítést nagyon egyszerűen elvégezheted, csupán citromlével.

Szintén tölts meg egy tálkát fél csésze vízzel és szelj bele egy fél citromot, és egy egész citrom levét facsarj mellé. Ha maximalizálni szeretnéd a hatást, a kifacsart citromot is a tálkába teheted.

Ha ezzel megvagy 3-4 percig melegítsd, majd hagy néhány percig állni a készülékben. A gőz és a citrom friss illata megszabadítja mikródat a kellemetlen szagoktól.

 

További érdekességekért, bátran keresd fel a Ház és Otthon  Facebook oldalát!

(Forrás: hazesotthon.hu | Kép: pixabay.com)