Jump to content

Több tízezren csokoznak

2016. 08. 16. 11:30

A csokot igénylők túlnyomó része használt lakásvásárlásra és csak közel negyede költené lakásépítésre a támogatást. A csokból egyébként lakásbővítés és vásárlás is fedezhető, de az abszolút sláger mégis más.

Az OTP-nél, ahogy a többi banknál is, elsősorban használt lakás vásárlására igénylik a csokot, a kérelmezők 70 százaléka, új lakás építésére 23 százalék, vásárlására 4,6 százalék, míg bővítésre 2,4 százalék kér állami támogatást. Az igényelt hitel átlagos összege 6,2 millió forint, a legtöbb igénylést Pest és Hajdú-Bihar megyében, valamint a fővárosban nyújtják be.

A Takarékbank június végéig 1977 csok-igénylést fogadott be, a 10 plusz 10 millió forintos kamattámogatott hitelre 369, az áfa-visszaigénylésre pedig 297 igénybefogadás történt. Az átlagos igényelt hitelösszeg a kamattámogatott hitel esetében 5,9 millió forint. A bank szerint a lakásárak növekedése nem befolyásolta a csok iránti igényléseket.

Az igénylők 23,9 százaléka a Takarékbanknál is új lakás építésére vagy vásárlására, 71,4 százaléka használt lakás vásárlásra, 4,6 százaléka pedig bővítésre használná a csokot.

A K&H Bank tájékoztatása szerint csaknem 1700-an igényelték a megújult csokot július elejéig, az igényelt támogatások összege elérte a 4,2 milliárd forintot. Ebből a 10 millió forintos vissza nem térítendő csok támogatás 1,4 milliárd forintot tett ki.Az ügyfelek 65 százaléka használt lakás vásárláshoz igényelte a támogatást, míg 29 százalék lakásépítési célra, és mindössze 4 százalék igényelte új ingatlan vásárláshoz. A K&H előrejelzése szerint az újlakás-építéseknél jövőre várható komolyabb fellendülés: 2017-ben a mostani szinthez képest a duplájára emelkedhet az új építésű lakások száma.

A Budapest Banknál 10 millió forint körüli az átlagos igényelt hitelösszeg, a bankhoz hetente több tucat igénylés érkezik. Mint írták, továbbra is erősebb a kereslet a használt lakások iránt, és leginkább az 1 és 2 gyermekesek igényelték a csokot.

Az MKB Banknál január óta továbbra is inkább az egy-két gyermekesek az igénylők, míg a háromgyermekesek, akik új lakásra igénylik a 10 milliós csokot, 27 százalékos arányt képviselnek. Az újlakás-piac kínálati sajátosságai miatt (a társasházi építkezések jövőre készülnek el) 2017-ben várható dömping – vélik az MKB Banknál.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon  Facebook oldalát!
Forrás: hazesotthon.hu/MTI | Kép: tmgrup.com.tr