Jump to content

Az ágyi poloskának sem mindegy, mibe fekszik: szín szerint választanak

2019. 01. 28. 16:00

Feltárták, hogy a rovarok kedvelik a fekete és vörös színt, míg igyekeznek elkerülni a zöldet és sárgát.

A Journal of Medical Entomology folyóiratban részletezett tanulmányban a kutatók színes kartonpapírból sátorszerű menedékeket készítettek a poloskáknak Petri-csészében, hogy kiderítsék, melyikük vonzza és taszítja őket.

Ezt követően elhelyezték az adott egyedet a csésze közepén, majd 10 percet adtak neki a választásra. A teszteket elvégezték különféle életkorú rovarokkal, külön-külön a nemekkel, egyénenként és csoportosan, illetve jóllakott és éhes poloskákkal.

Az eredmények arról tanúskodtak, hogy a paraziták igencsak kedvelik a vörös és fekete színt, míg a zöldet és sárgát egyáltalán nem. A szerzők eredendően arra számítottak, hogy az egyedek bármilyen menedékbe besurrannak elrejtőzés céljával, ezért meglepődtek a választásokon: ezek azt tükrözik, olyan rejtekhelyet keresnek, amely saját színüknek megfelelő.

A kutatók először úgy hitték, a paraziták azért a vöröset választják, mert táplálékuk, a vér is vörös. A tesztek alapján viszont arra a következtetésre jutottak, hogy mivel maguk is vörösnek tűnnek, az ilyen színű menedékbe tartanak, mert más poloskákkal lennének együtt, hiszen ismeretes, hogy csoportosan érzik jól magukat.

Míg ez hihető magyarázat, számos tényező befolyásolta, mely színt választották a poloskák a tesztben. Például, a korosodással változott a színpreferencia, emellett csoportosan is más színt választottak, mint egyedül. Sőt, a színválasztás függött az üres vagy éppen teli gyomortól is, továbbá, a jelek szerint a hímek és nőstények is eltérő színeket kedvelnek.

A szerzők úgy hiszik, a rovarok azért kerülik a sárga és zöld színt, mert ezek a nagyon megvilágított területekre emlékeztetnek, ahol igen nehéz elrejtőzni.

Az információk elősegíthetik a jobb rovarcsapdák előállítását.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)