Jump to content

Mit kezdjünk a cinegével a postaládában?

2020. 03. 03. 12:27

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ajánlása szerint a széncinegék postaládákba való beköltözése billenőajtóval fedett levélgyűjtővel, ezzel párhuzamosan pedig a környékre kihelyezett B-típusú mesterséges odúkkal előzhető meg.

Amennyiben a cinegék már beköltöztek, a postaláda rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények a kotló szülőket, a tojásokat és a fiókákat is veszélyeztetik.

Ilyenkor a kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapnyi időtartamára szereljünk fel alternatív levélgyűjtőt a madarak által elfoglalt mellé, valamint függesszünk ki egy tájékoztató kiírást a postás számára – közölte az MME hétfőn az MTI-vel.

A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel. Sikerének hátterében többek között változatos tápláléklistája, szaporasága, valamint a más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe költözés képessége áll.

Utóbbira az egyik leggyakoribb példa a postaláda, de találták már fészkét kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben, utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is.

Előfordul, hogy nem a fészkelőhely, hanem a fészekanyag furcsa, például amikor a széncinege teniszlabda bolyhos külső burkolatát tépkedve jut építőanyaghoz.

A techno-fészkelés hátterében az áll, hogy a szén

A Magyarországon elterjedt, hagyományos postaládatípus a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthető. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)