Az elmúlt esztendőkben évről évre nagyjából 30 százalékkal bővült a szegmens. Az idei első negyedéves adatok is jelentős növekedést mutatnak. Szakértők szerint az eladósodás szerkezete ugyanakkor jóval egészségesebb, mint a
Az elmúlt esztendőkben évről évre nagyjából 30 százalékkal bővült a szegmens. Az idei első negyedéves adatok is jelentős növekedést mutatnak. Szakértők szerint az eladósodás szerkezete ugyanakkor jóval egészségesebb, mint a
Egy új tanulmány szerint növelheti a súlygyarapodás és az elhízás esélyét, ha alvás közben fényforrás van a szobában.
A magyar háztartások fizetőképessége idén az első negyedévben minden eddiginél magasabb szintre lépett, és további javulás várható - derül ki a követeléskezelő Intrum Justitia Zrt. és a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Edouard Philippe francia kormányfő kedden bejelentette, hogy betiltják az el nem adott fogyasztási cikkek megsemmisítését, a jövőben ezeket be kell szolgáltatni újrahasznosításra, újrafeldolgozásra.
Az általános vélekedéssel ellentétben azonos hatással van a vér koleszterinszintjére a vörös és a fehér hús fogyasztása amerikai kutatók új tanulmánya szerint.
A méhek világnapján (május 20.) arra figyelmeztet a FAO, hogy a beporzók számának és sokféleségének csökkenése katasztrofális következményekkel járhat táplálkozásunkra nézve.
Ötezer éves, régészek által fellelt cserepekbe száradt élesztőmaradványok felélesztésével sört állítottak elő izraeli tudósok – jelentette a The Jerusalem Post című izraeli újság honlapja szerdán.
A kutyák is megérzik azt, ha gazdájuk stresszes időszakot él át: svéd kutatók kimutatták, hogy a kutya stressz-szintje összefügg gazdája stresszes állapotával.
A SPAR Magyarország legújabb hipermarket áruháza a legkorszerűbb technológiákkal épült. Bőséges árukínálata mellett olyan szolgáltatások várják a vásárlókat, mint a gyorskasszák rendszere, a SPAR to Go étterem vagy a családbarát játszótér.